„Jás ti kócipor had, láttam az anyátok!
Volna puskaporunk, tudom megbánnátok!
Itt lövöldöznénk le, az utolsó lábig,
Sosem érnétek el az akasztófáig!”
Arany János: A nagyidai cigányok
Csak legörbült a szája Fodor Gábornak, Tóbiásnak, meg a sok kényes pubinak, amikor a Szolidaritás egy diktátor kultuszzsáner szobrát faragta Orbán Viktorról, és naná, hogy porba zúzta azt egy könnyed performansszal, majd Tefus autót játszva a Terror Házáig vonszolta a trófeát. Tán, hogy egyesüljenek a borzalomban a giccsek, tán, hogy egyesüljenek e giccsben a borzalmak. Mindegy is. A Fidesz parlamenti önkéntes virágporzó és balett egylete meg feszt csuklott az impertinencia efféle buja tobzódásától. Szinte tapintani lehetett a közélet harmatos nektárjában lebegő mimóza lelkek összerándulását a jó ízlés ilyen csorbítása láttán. Még Schmuck Andor is hüledezett egyet, hogy ez a Bajnai nevű arra járt, mégsem ugrott a Dunába. Csupa derék, szép érzésű erkölcscsősz. Elmennek a picsába.
Aznap megválasztják Orbánt 100%-os támogatással pártelnöknek, aki harcot hirdet a külső és belső ellenség ellen. Sztálini beszédet tart, de mondhatta volna a Duce is. Előtte a háborús helyzetre való hivatkozással bevezeti a statáriális törvénykezést, megpendíti a rendeleti kormányzás lehetőségét, felszámolja a jogbiztonságot, a sajtószabadságot, a független intézményeket, kiépíti a zsarnokság intézményét, elrabolja a pénzeket, fabrikálja a totális államot.
A zsúrfiúk mondogatják is, hogy nono. Ez olyan, mintha diktatúra lenne, de nem lehet az, hiszen nem haltak meg tízmilliók. Vajon, ha a keresztes háborúk idején, az inkvizíció idején, a harmincas, vagy az ötvenes években él e gondolat, a szellemi elődeinek korában, akkor sem halnak meg tízmilliók? A kornak, vagy Orbánnak tartozunk-e hálával, hogy nincs fizikai terror? Szóval a pubik elfogadják Orbánt zsarnoknak, de véreskezűnek nem. Akkor lássuk mi lehetett a baj a szobordöntéssel:
- Az, hogy felállították. Az nem lehetett baj, mert a zsarnokról szobrot mintázni szokás, sőt kötelező. Készült már róla festmény is jó néhány. Tehát a szobor ok.
- Az, hogy ledöntötték. Most akkor kedves finnya matyik, el kell dönteni, hogy a zsarnok szobra úgy szép-e, ha áll, vagy úgy, ha kötelet kap a nyakába és a forradalmárok ledöntik. Eddig közmegegyezés volt arról, hogy az utóbbit szokták a rendes emberek tenni. Tehát a döntés ok.
- Az, hogy élő ember szobrát döntötték le. Ugye nem az a baja Fodor Gábornak, hogy Orbán Viktor él? Ez kicsit perverz lenne. Érdemes lenne megtanulni a szimbolikus kommunikációt, felfogni, akarni felfogni, hogy a diktátor ruhás személy a zsarnokságot képviseli, és nem a sok gyermekes családapát. Bizony, amikor azt mondjuk, hogy Tóbiás ne égesse magát, akkor nem azt állítjuk, hogy hagyjon fel önmaga benzinnel locsolgatásával a tábortűz körül. Szóval lárifári, elő a szimbólákkal és tessék gyakorolni.
Na, így ágaskodik az impotencia. Az az impotencia, ami valami provinciális széplelkűségtől hajtva nem állja útját a gaznak, és a maga felsőbbrendűségének tudja be saját magasztos erőtlenségét. Nem az erőszak kultuszát tagadja ezzel, hanem a tehetetlenség dicséretét zengi. Gyengék és gyávák ahhoz, hogy a valódi veszéllyel valaha is szembe nézzenek, helyette hátulról gáncsolják az övéiket, mondván, hogy azok milyen undorító módon szurkálgatnak ott az első sorban.
Felelősségük a kialakult helyzetért, a zsarnokság térnyeréséért kézzelfogható. Ők azok, akik arra bátorítottak mindenkit, hogy ugyan gyalázatos és felháborító, de emelt fővel vonuljunk abba gettóba, amit kijelöltek nekünk, hiszen az úgy rendes, ha nem küzdünk, sőt, helyes, ha önként adjuk át a hőbörgőket.
Az a rossz hír, hogy minden jel szerint nem lesznek szabályok (Baja), hogy lökdösődés lesz, hogy már szólnak a harci dobok (CÖF) és pont az ilyen hülyéket fogják először fejbe dobni. És nem mártírok lesznek az utókor szemében, hanem gyávák, akik nem mertek szembenézni semmivel, csak állandóan másokat oktattak ki addig, amíg pofán nem verték őket.
„Ez a szobor jelképezett mindent, ami Magyarországon az elmúlt huszonöt évben aljas volt, dagályos, kapzsi, hazugan sovén, lelkendezően és fenyegetően öntelt.” – írta naplójában 1944-ben Márai Sándor. Igaz, Gömbös Gyula felrobbantott szobráról.
Na, dőljünk hátra.
