Na, akkor most dőljünk hátra. Az Orbán rendszer megbukott. Nem, nem nyert Orbán és rendszere a választáson, hanem ármánnyal, csalással és zsarolással hatalmat lopott. Ezt bizonyítja az eredmény és nem többet.  Soha nem volt ilyen gyenge a zsarnok. Az egész tákolmányt gyufaszálakkal kiékelt pöckök tartják egyensúlyban. Orbán most már lényegtelen. Ami lényeges, az az ellenzék és annak lehetséges árulása. Persze ez is csak annyiban fontos, hogy az átmenetet mennyire húzza el. És ez még akkor is igaz, ha a magyarok többsége őszintén hiszi, hogy Orbánra kellett szavaznia.

     Ha az ellenzék most beül a Parlamentbe és nem alakul át az ellenállás vezetőjévé, akkor az ellenzéki szavazóknak tudniuk kell, hogy a legnagyobb ellenségük már nem Orbán és aljas rendszere, hanem az ezen élősködő hajdani ellenzék. Ők azok, akik nem felelnek meg a kor kihívásainak, nem értik és nem érzik a helyzet történelmi súlyát. Ők azok, akik nem ellenlábasai, hanem részei az orbáni vircsaftnak. A politika április 3-tól az utcán zajlik és nem a kupolás bábszínházban.

 Persze, hogy dühös vagyok, és nem ma kezdtem. Ha valamelyik ellenzéki képviselő most azzal jön, hogy:

• Nem hagyhatjuk cserben a választóinkat, be kell ülnünk;
• Ott legalább jelen leszünk és tudjuk ellenőrizni, befolyásolni a dolgokat;
• A Parlament publicitást ad a politikánknak stb.,

akkor nyugodtan verjék fejbe egy redőnyhúzóval. Ezeket a hazugságokat mantrázzák évek, évtizedek óta. Ezekből semmi sem igaz. Az ellenzék fügefalevél Orbán falloszán. Még azt sem volt képes elhitetni az átlagnál kicsit okosabb emberekkel, hogy nem erre az opportunista pozícióra keresnek jelölteket. A kampányt ostoba fajankók vezérelték, bornírt üzenetekkel, csapongó baromságokkal. Megjelenése dilettáns, kivitelezése szánalmasra sikerült. De ezen rágódni már kár, majd elemzik, hogy hogyan tudták sikeresen távoltartani az értelmesebb, tenni akaró embereket a pártok a kampánytól.

A lényeg, hogy ha beülnek, elveszik a lehetőséget és a reményt újabb négy évre. Az nem kérdés, hogy az Orbán korszaknak csúnya vége lesz, a kérdés az, hogy a mostani ellenzék képes lesz-e lerövidíteni az agóniáját. Ha beülnek, meghosszabbítják azt Bicskéig.

 Mi a teendő?

Ha nem ülnek be az ellenzéki képviselők, nem esküdnek fel a hazug Alaptörvényre, akkor ők lehetnek az ellenállás vezérei. A követeléseiknek világosnak kell lenniük:

• Szabad sajtót! A közszolgálat azonnali független felügyelet alá helyezése az ellenzék paritásos részvételével. A Médiatanács paritásos újra alakítása, a frekvenciák újra osztása, a Fideszes média trösztök feldarabolása.
• Semleges szervezetet az Uniós támogatások elosztására! A kormány, az ellenzék és az EU képviselő által egyenlő arányban működtetett szervezet bírálja el az Uniós támogatások elosztását.
• Világnézetileg semleges oktatást! Az egyházi privilégiumok azonnali megszüntetését, a közoktatást működtető-felügyelő semleges, független szervezet létrehozását.
• Törvényt, hogy az EU-ból és a NATO-ból csak olyan népszavazás útján léphessünk ki, ahol a választók több mint a fele igennel voksol.
• A levélszavazás biztonságossá és általánossá tételét!

 Ameddig ezek a követelések nem teljesülnek, az ellenzéknek nincs értelme beülni a parlamentbe, ha megteszi, olyan bűnt követ el, ami miatt a társadalom ellenálló része jogosan tekintheti első számú problémájának.

Világos, hogy először az ellenzéki szuszpenzort kell lekapni ahhoz, hogy Orbánt ott üssék, ahol annak értelme van.

De ha mégis beleülnek a tutiba maszatolni?

   Akkor nincs más hátra, meg kell vonni a támogatást a kollaboráns pártoktól és minden erőforrást és szimpátiát a parlamenten kívüli erőkre kell fordítani. A támogatásoknak elsősorban a szabad sajtó megteremtését kell célozniuk, mert az minden változás alapja. Ha az ellenzék nem nő fel a feladathoz, akkor ideje figyelmen kívül hagyni.

Na, dőljünk hátra.

Orbán összekötötte a sorsát Putyinnal. Az a kérdés maradt, hogy Magyarország összeköti-e sorsát Orbánnal? Ez az áprilisi választás legfontosabb tétje. Az összes többi kérdésfelvetés huszadrangú pótcselekvés, beleértve a programokat, az elszámoltatást, a rezsi izét, meg a kerítés cirkuszt.

Orbán a stratéga

   Vagy esetleg egy piaci kofába oltott kalandor, egy Osztap Bender. A stratégiája pedig ék egyszerű, és két alapvetésből áll:

 Lefutni a maratoni futót

   Ez annyit jelent, hogy bárhol odaugrani egy maratoni futó mellé, és lefutni öt méteren belül, majd őrjöngve hirdetni győzelmet, hogy a magyar bajnok lenyomta a világot. Ilyen volt a mindenkit körbelövöldöző gyorsnaszád hasonlata, a kanyarban előző csodajárgány, a leghalálosabb víruskezelés, meg 2 centiméter hosszú határkerítés. Természetesen, aki nem béna, simán lefut egy maratoni futót néhány méteren, mert az a versenyszám a távlatokról szól, és nem az üveggolyóról. Hogy ebből mégis csoda legyen, ahhoz kell a cippolai félhomály és a delejes miliő. Ennek megteremtését szolgálja a tömegmédia használata tömeghipnózisra és a repetitív sületlenségek végtelensége a sikerekről, a sosemvolt valóságról.

Mindig a kisebb esélyre tenni

   A másik eszköz a rossz oddsszal zsonglőrködés. Ez azt jelenti, hogy módszeresen a kisebb esélyű eseményre tesz, ami, ha bejön, akkor beindul a médiahenger, hogy egy zseniális vátesz szerénykedik a kormánynál, aki mindenki mással szemben tényleg látja jövőt (és persze ezért bántják a magyart), míg mások képtelenek ennyire tisztán és világosan navigálni a világban stb. stb. Ha ez megtörténik, újra előkerül a dobogó és a fanfárok, mint a maratonisták lefutásánál. Leborulás, csodálat, hódolat.

Amikor meg nem jön be – és persze ez van többször –, akkor a kommunikációs csatornák hallgatnak, illetve azokat veszik célba, akik esetlen eszközeikkel próbálják elmondani az igazat, a nyilvánvaló baklövést.

Ennek a két technikának a váltogatása, aláfestve egy piaci kofa szüntelen kvartyogásával adja az orbáni hatalomgyakorlás kommunikációs alapjait.

 A rossz ló

   Csakhogy mindezekből következik, hogy a valóság torzítása hosszútávon lehetetlen. Hiába futottuk le a nyugatot naponta többször, hiába ringatta unortodoxiába, keleti-nyitásba, rezsicsökkentésbe, Putyin-rajongásba a magyarok zuzmósított részét Orbán, az ígért mesevilág most testet öltött. Az orosz hadsereg pont olyan, mint a Zsiguli, vagy a Szokol rádió. Ócska és bumfordi, bár balesetet okozni meg hazudozni tud. Az erő és méltóság putyini mintaképe erőszakossággá és röhejessé foszlott.

A forint bezuhant, az ország eladósodott, elszegényedett, politikailag eljelentéktelenedett.

 A csirkefarhát árát be kellett fagyasztani!

   A zsarnokságot megalapozó orosz „rend, fejlődés, nemzeti öntudat” példa most teljes pompájában ragyogja be Orbán Viktor rendszerét. A lápvilági média csak lidérceket tud bemutatni, akik még most is az erős, független Oroszországról delirálnak, amit az ukránok a létezésükkel provokáltak, így aztán nem is csoda, hogy gyerekeket kell ölniük. Amit persze nem is ők művelnek, hanem azt is maguk a náci ukránok, élükön azzal a drogos zsidó komikussal.

   Erre a csodálatos barátságra tette fel a Fidesz all-in Magyarországot. Már Bécsből vagy Lengyelországból sem látszik a különbség a 70 éves Putyin és a 60 éves Orbán között. Mondjuk legalább Oroszország nemzeti összeterméke New York-énál csak kicsit kevesebb. Majdnem jelentős országról van szó.

A valóra váló hihetetlen

 Képzeljük el, hogy a normális világnak megtetszik, hogy egységesen és határozottan lépjen fel a latrokkal szemben. Vége a gügyögésnek, a gyengeségnek nézett udvariaskodásnak, és mi kollaboráns hintapolitikánkért (megrögzött hazudozásainkért) azt kapjuk, amit az oroszok:

   Magyarország sportolói nem indulhatnak külföldi versenyeken, egy euró 1000 forint, nincs Internet, csak M1 és titokban Szabad Európa. Bezár az Ikea, a plázákat átveszi a CBA, csak itthon működnek a bankkártyák, a külföldön dolgozók nem utalhatnak haza. Mi csak vízummal mehetünk a gazdag Szlovákiába, Romániába, de azt nemigen kapunk. A kárpátaljai magyarokat kollektív büntetésként, mert az anyaországuk Putyin csatlósa volt, 40 kg holmival egy éjszaka alatt áttelepítik az ukrán nacionalisták. A külföldi gyárak bezárnak, a magyarok alapanyag- és piachiány miatt leállnak etc. etc.

Biztos nem lesz ilyen, csak képzeljük el, mert az oroszok egy hete még elképzelni sem tudták.

Április 3.

    A szerecsen most magát mosdatja. A szélpáva fájón csikorog, és miközben fordul, egyre többek fülét sérti a zaj. A zuzmók persze tudják, hogy a zseni most csak ügyesen taktikázik, egyet hátra, kettőt előre, meghosszabbítva Nemesmedvesig és azon is túl. Arra hivatott, hogy megmentse (nácitlanítsa) az elfajzott nyugati világot. Móresre tanítsa, ahogy Szent István, Wojtyła, Putyin, szóval a hangok mondták neki. (O tempora, o mores!)

   Most megadatott, hogy egy pillanatra lássuk a jövőt. Nem a távolit, azt eddig is láttuk, hanem az igen közelit. Orbán, ha legyőzi Magyarországot, arra számíthat, amire Putyin, ha legyőzi Ukrajnát. Ha veszít, nemkülönben. Putyin már most, a győzelemtől egy karnyújtásnyira, és attól függetlenül vesztett. 

 Na, dőljünk hátra.

   Orbán pucéran dzsiggelt, sztepptáncolt és szellentett Brüsszelben. Kommunikálni próbált. Ezen kínos produkció elhessegetésére inkább adtak neki papírt arról, hogy az apa férfi, az anya meg nő. Mondjuk, nem egy nagy győzelem. Annak érdekében, hogy figyeljenek rá, kénytelen volt leplezetlenül kitárulkozni, és immár mindenki előtt világossá tenni, hogy egy francot zseniális stratéga ő, hanem egy szemtelen piaci kofa, egy agresszív lókupec és egy ravaszkodó sárkányfűárus keveréke. Ezt az élményt tudta adni fizetségül azért a comig outért, amelyben bevallotta, hogy amikor megszólítják, ő biz’ azonnal rávágja, hogy „Milyen libát?!”

   A civilizált világ retinájába végletesen beleégett ez a biciklitolvaj figura. Most, hogy lebukott, és visszvették tőle a jóhiszeműen neki ajándékozott hatalmat, az egyenragú feleket megillető vétó jogát, hogy lenyugtassák, ráírták neki egy félcédulára, hogy „Aki ezt a cetlit megmutatja önnek, egy rosszindulatú hülye fajankó. Csak bottal piszkálják.” És most mutogatja.

Ellenzéki siratóasszonyok és -férfiak

  Azt nagyon helyesen látják a most elkeseredettek, hogy a magyarországi viszonyok megváltoztatásában csak egyetlen tényezőre nem számíthatunk, saját magunkra. Mindig így volt ez a történelemben, Magyarország minden társadalmi változása a külföldnek volt köszönhető. Az összelegózott koronától, az importált szabadságharcainkon át, az ölünkbe dobott szabadságig. Azt látják kevesen, hogy Orbán mostani pürrhoszi győzelme után kiterítve fekszik. Egy senki ő. Hatalmát már csak ellenfeleinek félelme, nyámnyilasága és butasága élteti.

   Pedig az EU egyértelműen kijelölte a magyar ellenzék útját. Adjuk a pénzt, és egyedül rajtatok múlik, hogy Orbán ebből megássa-e nektek a 22-es csapdát. Merthogy a pénz így is, úgy is jön, vagy éppen visszatartódik, annak függvényében, hogy a magyar ellenzék be tudja-e mutatni a csalásokat és a korrupciót a kifizetőhelyeken. A következő két év erről fog szólni. Na, ez most sokkal könnyebb lesz. Már nem kell Orbán rosszhiszeműségét bizonygatnia senkinek, azt a minap megtette helyettük ő maga. A kontraszelektált zsarnoki apparátus pedig nem képes leplezni a lopást, mert arra képezték ki, hogy büszke legyen rá. Most kell fullba lenyomni a kretént. Hadházy Ákos, az Átlátszó a többi független sajtó, meg a megalkudni nem akaró politikusok korszaka jött el. Európa szomjazza a tényfeltárást, a leleplezéseket. Szüksége is van rá, mert tanulni akar az új-barbárok harci trükkjeiről. Készülnek Augsburgra.

A hívek persze vízen járni látják az istenségüket. Lehet, hogy dzsiggel, lehet, hogy szteppel, lehet, hogy szellent, de a szemükben a vízen teszi. Akit az egyházi pompa és hivalkodás elvakít, vagy éppen megfélemlít, megérdemli a sorsát.

Augsburgban is győztünk, persze ezzel vége lett a tréfásan csak kalandozásnak hívott rabló magyarságnak.

Na, dőljünk hátra.

Augsburg és a Következmények (WikipédiA)

A közhiedelemmel ellentétben a magyar sereg nem szenvedett hatalmas vereséget: a harcosok nagy része élve hazatért, ám a kudarc mégis elgondolkodtatta a vezetőiket a zsákmányszerző hadjáratok további folytatását illetően. A magyar csapatok vezéreit Bulcsút, Lehelt és Súrt Ottó kivégeztette. Ez volt a magyarok utolsó Nyugat-Európa felé vezetett hadjárata. Kapcsolódó mondák: Lehel kürtje, gyászmagyarok.

• 957: Bíborbanszületett Konstantinbizánci császár az augsburgi csata hatására a még érvényes ötéves békeszerződés ellenére beszüntette az adófizetést a magyaroknak.
• 958: A magyarok hadjáratot indítottak Bizánc ellen és április 11-éna város falai alatt álltak Apor vezetésével. Ennek a hadjáratnak az emlékét őrizhette meg a Botond-monda. Eszerint a hadjárat sikertelen volt. A pontos történteket Theophanész (Theophanes Continuatus) 963-ban készült világkrónikája mondja el, miszerint a Thrákiát végigrabló, Bizáncig száguldó magyarokat egy éjjel a táborukra törve támadta meg egy bizánci sereg, szétverte és a zsákmányuktól megfosztotta őket. A sereg vezére Pothosz Argürosz patricius, az őrségek domesztikosza volt, és csatlakozott hozzá három bizánci thema (Bukellarioi, Opszikion és Thrakeszion) hadvezére is.^[4]

Miután Szájer „nem csak lepedőakrobata” József megcsinálta az ellenzék kaján hetét, ideje visszatérni a Demeter Szilárd és a Deutsch Tamás nevű bunkókhoz. Ugyanis nem Szájer tragikomikus szercipelő szertelensége az a titkos féreg, ami ma naponta rágja le a szürkeállományt a magyarokról, hanem az a tahóság, amit a honi kormánypárti elit, élükön Orbán Viktorral naponta produkál.

   Mert Demeter Szilárd, ellentétben a sok hörgő-morgó, liliomlelkű hüledezéseivel, nem antiszemita szöveget nyomott, nem is akart zsidózni, a csuklyás ember meg nem is akart Gestapozni, hanem egyszerűen azt a szót keresték, hogy

 fedáksári.

   Olyan tromfot akartak benyögni, amitől még a Gazda tíz ujját is megnyalhatják, ha csomagosztásra mennek a Karmelitában. Akkora, de akkora szörnyűt akart villantani mindkét bugris, hogy attól majd jól bennszakad a hang a libernyákokba. Hogy a Soros az maga a Hitler, Európa meg egy gázkamrába szorult Gestapo, a magyarok meg az új-zsidók és így tovább. Aki ebből nácizást, meg antiszemitizmust hall ki, az simán hülye. A Csurka meg a Horthy, na azok rendes antiszemiták voltak, azok nem mindent (is) gyűlöltek, hanem csak a saját gyarló aljasságukat.

   Ez egy tehetségtelen, fantáziátlan homo fideszkusz toporzékolása, akinek már elmentek a felsőfokok otthonról. A homokot rugdosva azt üvölti, hogy egye ki a szemed az articsóka, mert az én anyukám olyan szép, mint a Frankejnstejn, a nagyinak meg tündérkolózist hoz a Jézuska a fél fogára! És így tovább.

   Normális ember, normális helyzetben az ilyesmire nem reagál. Csakhogy. Világosan látszik, hogy ezeknek a türhőknek már rég nem az a bajuk, hogy lenézik őket, hanem az, hogy nem néznek fel rájuk. Valaha még attól tört el a mécses, hogy Orbán Viktornak megigazították a nyakkendőjét, mára attól borul ki, ha valaki nem úgy száll le a bicikliről ahogy szerinte illik: taknyolva, szakadtan, másokba beleszállva, meg nem csomóz lókolbászt a nyaka köré.

   A Demeter, meg a Deutsch és más házmesterek meg csak védik a méltóságost és követelik a tiszteletet a maguk módján. Az mégsem járja, hogy akinek terített betlis redurchmarsch van csupa tök nyolcasból a kezében, az ne mondhasson nagyobb kontrát, mint a fedáksári! Ilyenkor kerül elő Hitler, a Gestapo, Soros és ezek kombinációi, ilyenkor mondja be a gázkamrát és mindent, ami a hülye gyereknek tombolás közben az eszébe jut a homokozóban. Dehogy antiszemiták ezek. Tajparaszt, röhejes, ostoba fajankók. Mondjuk gépfegyverrel.

   Na, dőljünk hátra.

   A cvikipuszi nem puszi. Aki nem tudta, most tudja meg, hogy a „megzabállak!” felkiáltással fűszerezett pofazacskótépés nem bensőséges, nem szeretetteljes, hanem megalázó, fájdalmas zsarnoki erőszak.

   Minden zsarnok belső mozgatórugója a szeretetéhség. Ennek szélsőséges megnyilvánulása az, amikor úgy tesz, mintha őt cirógatnák, pedig csak gesztust rabol. Na, ilyen a cvikipuszi.

   Amikor Orbán Viktor beüget Mészáros Lőrinc nevű fehér lován, és az ő népét összecvikipuszizza, akkor vegyük észre, hogy csak egy kis szeretetre vágyik.

Ő, aki ad

 Nehéz helyzetbe hozta Őt, aki ad, ez a járvány. Ő, aki ad, és aki oly éberen lovagol gyorsnaszádjával a naplementében, miközben egyik fogával a migránst, másikkal a Sorost, harmadikkal Brüsszelt harapja ketté, most végre méltó ellenfélre akadt. Az nem lehet, hogy hiába vívott meg miljom csatát alagsori terepasztalán kevlár burkolatú ólom katonáival, hogy majd pont egy ilyen ócska kis izé fogjon ki mestertervén. Felhúzta hát jövőbetekintő paszományos karszalagját, és menten szárazra nyílt lába előtt a lehetőségek tengere.

   Mészáros Lőrincet kiküldte legelni, mert legelőin – a honfivérnek hála – a fű kövér, ő maga pedig adni és persze venni kezdett fürkész-portyászai koszorújában. Menten szalajsztott a messzi Kínába repülőket csecse-becséért. Amikor kiderült, hogy túl nagyok a repülők, a portéka meg kevés, akkor ledílezte, hogy menjenek kisebb repülők sok megállóval, mert az jobban mutat. Mindegy mit, csak hozzanak olyat, amit adni lehet. Jöttek is a plüss nyulak, a rugós gereblyék meg a hácsingórok. Ő, aki ad, meg osztotta a sok piperét. Adott mellé diplomát azoknak, akiknek nem jött össze a nyelvtudás, mert abban a korosztályban a feléje áramló szeretet deficitet mutatott. Majd adok én nektek – hajtogatta –, ám hogy mennyit és kinek, azt Ő, aki ad sem tudta, mert Magyarországon akkor már a számok titkosak voltak. Csupán a Számok Tudója tudta azokat, de, hogy ő hol van, azt senki nem tudta. Nem kellenek számok! Ezentúl az amennyikell és az elég szavakat használjuk helyettük – jelentette ki Ő, aki ad. Mértékegységnek a repülőt, a szakajtót nevezem ki.

Ő, aki felold

   Mondta egyszer csak a Bajok Jelzője, hogy a nép kószál, és ha így, akkor még elkap valami nyavalyát. Le kéne zárni ezt-azt. Méghogymitnem! Zárjanak a polgármesterek, ha már elszerették tőle azt a cuki kis népet. Majd ő jön és felold. Ő, aki felold, egyszer csak megtiltotta, hogy megtiltson bárki rajta kívül bármit. Így aztán már tudjuk, hogy kitől jön a szabadság, a gondoskodás és az irgalom.

Ő, aki retteg

   De mi lesz, ha nem fogják szeretni?! Az még csak hagyján, hogy kidobják várkastélyának ablakán, olyasmi megesik a hevületben, de hogy ne szeressék a hálátlan dögök, azt nem élné túl.  Ő, aki retteg, ezért hazaküldte a haldoklókat a kórházakból, nehogy olyan képeket lehessen mutogatni, ahol zsúfolt kórtermekben azok az izék vannak. Ha nincs mérés, nincs eredmény – súgta neki a Valóság Torzítója, és így is lett. A nincs is valami, azt fogjuk büszkén mutogatni. Legfontosabb a bizalom, úgyhogy nem mondunk semmit. Aki kérdez, feljelentjük, aki válaszol, kirúgjuk. Ólomkatonákat a kórházak, üzemek élére! Szerszámozzátok fel Lőrincet, hadd látom, úgymond, mennyit ér.

Epilógus

   Réges-régen, valamikor az ősidőkben, de legalábbis múlt péntek előtt, Kovács János egy erdőben élt, saját kunyhójában, Micimackó név alatt. Kovács János köhögött, fuldoklott, de aztán szép lassan meggyógyult. Jött is a véréért azon nyomban a Szem Füles, hogy kell a gyógyult plazma, mert az segít a betegen. Kovács János jó ember volt. Mondta is Szem Fülesnek, hogy ha odaadom a plazmámat, akkor te beviszed az ólomkatona kórházparancsnoknak, az meg küldi majd tovább a nagy fekete mentőautóval, mert Ő, akinek a vérem kell, ezt parancsolta. Úgyhogy Szem Füles, elmész te a picsába! Azzal egy cvikipuszit nyomott a meglepett fogdmeg lázas homlokára.

Na, dőljünk hátra.

Ha ragály csak ezt a szót hagyja itt nekünk, már jól jártunk. Eszterházy Péter elégedetten csettint odafent a lábát lóbálván, Parti Nagy meg könyörög a receptért, hogy nyájimmunitás. Ebben a posztban egy kicsit arról is szó lesz, hogy milyen pompás analógiát mutatnak a természet és a társadalom törvényei, a hálózatos információáramlás és az átveréses minták követése terén. Hogy hogyan alakulhat ki a társadalmi nyájimmunitás a káros és virulens gondolatokkal szemben.

Most, hogy mindenki hízókúrázó virológus lett, talán egy kicsit többen és jobban értik a vírusok terjedési mikéntjét. A vírus olyan organizmus, amely csupán egy darabka információt hordoz különböző gusztusos csomagolásokban, és egyetlen feladata, hogy rávegye az egészséges sejteket arra, hogy szaporítsák őt. Ebbe általában – igaz nem mindig – az átvert sejt belepusztul. A tudósok még nem jutottak dűlőre afelől, hogy mindennek mi is az értelme, de komoly sejtéseik vannak arról, hogy az evolúció pollenanyagáról van szó. Ugyanis a vírusok mutációjuk, vándorlásaik során génszekvenciákat visznek ide-oda, így porozva be a meglévő genetikai struktúrákat. Ritka a fajok közti vírus transzfer, mint ahogy a gazdatest halálát okozó vírusok is kevesen vannak, mert az óhatatlanul a vírus és funkciója végét is jelenti. Ha nem tud szaporodni, akkor kihal.

Nyájimmunitás

Az immunrendszer persze nem nézi tétlenül a vírusok garázdálkodását és ellenanyagot termel. Ha az egyedek összességének, a nyájnak, elég nagy százaléka, cirka 60-75%-a immunissá válik, például sikeresen átesett a betegségen, akkor jó eséllyel a vírus olyanokat próbál megfertőzni, akik rendelkeznek ellenanyaggal, tehát elpusztítják őt. Így aztán elhal. Az immunitást vagy egy lezajlott fertőzéssel lehet megszerezni, vagy egy kikényszerített ellenanyag termeléssel, az oltással. Na, ennyit a biológiáról.

Társadalmi vírus fegyverek

A biológiai fegyvereket, amelyek általában vérszomjas vírusok voltak, aljasságuk, veszélyességük és sokszor a bevetőt elpusztító hatásuk miatt, közmegegyezéssel az emberiség száműzte a gyilkolás eszköztárából. A fertőző és pusztító gondolatokkal sokkal megengedőbbek vagyunk. A virális gondolatokat ontó fegyverrendszerek folyamatosan tűz alatt tartanak.

A köznapi életben rendszeresen halljuk a vírusmarketing és mém szavakat. A mém nem más, mint egy gondolat-genom, ha tetszik társadalmi vírus, amely valamilyen trükkel beleeszi magát a gazdatest fejébe, ott átkódolja az elmét oly módon, hogy szaporítsa és terjessze őt. A vírusmarketing ezt a mechanizmust használja ki. A fogyasztót használja fel arra, hogy pl. a rákellenes gyógygomba hatásait istenítve kürtölje szét, vagy a repülőről permetezett agyrohasztó kórság elleni küzdelemre sarkaljon. De van, amikor sokkal ártalmatlanabbul, például szakadt farmer viselésére hajlamosít, divatot diktál, zenét népszerűsít, festmény vásárlásra buzdít stb.

A társadalmi mémvírus terjesztéséhez ugyanaz kell, mint a rendes víruséhoz. Vírusgazda – csatorna – védtelen alany együttállás. Ha ezek bővében vagyunk, akkor berúghatjuk a szellemi pandémiát. Olyan járványt indíthat útjára a pszicholaboráns, amilyet csak akar. Ha elég virulens mémet sikerül összeütnie, akkor ma nincs, aki megállítsa. Addig terjed a hülyeség, amíg ki nem alakul a nyájimmunitás.

A populista megváltók, mint vírusgazdák

A populista politika pontosan ezt a mechanizmust használja. Az Internet olyan korlátlan terepet biztosított a populista gondolatvírusok terjedésének, amelyről a fizikai világbeli társaik sose álmodhattak. Ehhez társult a populáció szellemi immunhiányos sokasága, akik semmilyen ellenanyaggal nem rendelkeznek a mézbe, dühbe, félelembe ect. csomagolt kártékony gondolatok kivédéséhez.

A gondolat-oltást, amely az oktatás egyik fő feladata lenne, és immunizálná az egyént az ordas eszmék ellen, már a sokadik generáció nem kapja meg. Esetenként az iskolák, mint ahogy a mai járványnál a kórházak, a fertőzés legfőbb forrásai, méghozzá azért, mert a vírusok tervezői nagyon jól tudják, hogy ott lehet a legkönnyebben lecsapni a védtelen elmékre. A felvilágosodás, a tudomány, a józan ész, mára ismét kellemetlenkedő szitokszavak lettek. Napjaink populista vírusgazdái, hol az apokalipszis lovasaként, hol a törzs védelmezőjeként, hol a nép igazmondó fiaként, esetleg ezek harcias keverékeként lépnek színre és okoznak közösségi diszkomfort érzetet. És persze azonnal kínálják magukat gyógyírként is. Így veszik át az irányítást a gazdatest felett.

Például a fasizmus, mint társadalmi ősvírus különböző mutációiban évezredek óta tizedeli az emberiséget. Egy-egy nagyobb járvány után egy-két generációra elegendő ellenanyag ugyan képződik, de aztán oltás híján újra alattomosan fertőzni kezd. 

Fentiekből az következik, hogy az aljas, gyilkos, ostoba stb. gondolatokkal szemben akkor lesz ellenálló a nyáj, ha legalább kétharmaduk átesett rajtuk, vagy be van oltva ellenük. 

A védekezés

A veszélyes társadalmi vírusok elleni védekezéshez érdemes a biológiai védekezés analógiáit felhasználni. Most mindenki láthatja, hogy ez lényegében mennyire egyszerű:

• Izoláljuk a vírust. Ha azonosítottuk, akkor teszteljünk a lehető legtöbb embert, hogy kiderítsük, fertőzött-e? (Figyeljük miket beszél. Ha összevissza hablatyol arról, hogy ő mindenkit meg fog menteni ettől-attól, akkor tudjuk, hogy egy megátalkodott vírusköpő menyéttel van dolgunk.)
• Helyezzük karanténba a vírus terjesztőit, hogy ne fertőzhessenek tovább. (Bátran töröljük ki őket.)
• Fertőtlenítsük a közösség által használt terepeket. (Az Internet és a társadalom mentálhigiénés fertőtlenítése a nagyvállalatokon kívül minden rendes embernek is feladata.)
• Szigorú hatósági eljárás a szándékosan másokat fertőzőkkel szemben. ( Az állammonopolista fake news gyártás minősített alkotmánysértő eset. A közjó érdekének álcázott lopás és annak elnézése nyugodtan büntethető, ha valaki az érte jövő ápolókat összevereti, az bizony nem hős-, hanem bűntett stb.)
• Oltóanyag készítése és az egész társadalom rendszeres oltása, hogy kialakuljon a nyájimmunitás. (Hiteles, tényeken alapuló tananyag. A társadalmi vírus mibenlétének folyamatos bemutatása, leleplezése. Értelmes, hozzáértő, felelős emberek felkérése a közügyek intézésére.) 

  Ezek milyen banálisan hangzanak, ugye? Pedig a biológiai vírussal szembeni veszélyhelyzet során teljesen természetesen alkalmazzuk és követeljük meg másoktól ezt a viselkedést. Az is látszik, hogy a biológiai vírusok terjedésének egyik legfőbb segítsége a társadalmi vírusok által legyengített közösség. A hülyék hülyén védekeznek.

Na, dőljünk hátra.

 A Fidesz negyven százalékkal vezet az őt követő második helyen lévő párt előtt a legújabb EP választási közvéleménykutatás szerint. Ehhez hasonló különbség egyszerűen nem létezik Európában, de sehol a demokratikus világban. Az eredmény lesújtó.

   Képzeljék el, hogy ez a negyven százalék egyáltalán nem annak a bizonyítéka, hogy Orbán Viktor mérhetetlenül támogatott demokrata, hanem pont annak, hogy itt egy feketeöves zsarnok munkálkodik, aki felszámolta a politikai váltógazdaságot, mint oly sok diktátor elődje. Ez a negyven százalékos különbség nem csodálatra méltó, hanem rémisztő kell hogy legyen mindenkinek.

   Ez a diagram azt mutatja annak, aki képes egy ilyen grafikonból olvasni, hogy Magyarország elveszett.

   Az pedig, hogy csupán 53 százalékos a támogatottsága a Fidesznek és nem 99,9, mint az MSZMP idejében volt, annak az az oka, hogy ennyi is elég a totális hatalomhoz. Ne legyenek kétségeink, ha a helyzet úgy kívánná, ez a szám simán felszökhetne 90 százalék fölé. Az eszközök rendelkezésre állnak.

   Ez a poszt most nem arról szól, hogy az ellenzék béna, ezért tűnt el úgy, mint a hálapénz a demens bácsi borítékjából. (Arról ez a poszt szól.) Az ellenzékiség ugyanis demokratikus műfaj. Az ellenzék milyensége a demokrácia fokmérője. Ahol a többség megfosztja a kisebbséget minden olyan eszközétől, amely lehetővé tenné, hogy egyszer többségbe kerüljön, az a zsarnokság. Lehet azon röhögni, hogy a megvakított, megsüketített, kiéheztetett és elbutított ellenzéki politikusok milyen röhejesen mozognak, miközben figyelmet koldulva próbálnak életben maradni, de az éhezők viadalává silányított közélet gusztustalansága Kovács Zoltánokba torkollik. A buta ország pedig könnyű préda.

   Ilyen prédává válik minden ősfasiszta indíttatású nagyravágyás. Umberto Eco írja az Ősfasizmus definíciójában: ”Az irracionalizmus, a cselekvés-a-cselekvés-kedvéért kultusza, amikor is a cselekvés önmagában is gyönyörű, amelyet bármilyen előzetes meggondolás nélkül végre kell hajtani. A gondolkodás akármilyen formája férfiatlan. Ezért gyanús a kultúra, amennyiben azonosítható a kritikai szellemmel. Bizalmatlanság a szellem világával szemben mindig is az Ősfasizmus egyik megnyilvánulása volt a Göringnek tulajdonított kifejezéstől kezdve ("Amikor a kultúráról esik szó, azonnal a revolveremért nyúlok"), folytatva olyan kifejezésekkel, mint "degenerált entellektüelek", "tojásfejűek", "puha sznobok", egészen "az egyetemek a vörösök fészkei"-ig. A hivatalos fasiszta értelmiség leginkább azzal foglalkozott, hogy támadta a modern kultúrát és a liberális értelmiséget, amiért elárulta a hagyományos értékeket.” Hát így.

Azért a többség Orbánt támogatja

   Az ősfasiszta rezsimek mindig eljutottak oda, hogy a vezér és pártjának támogatottsága irreálisan megnő. Ha úgy tetszik, ez az egyik ismérvük. Ennek az okai prózaiak és szintén az ősfasiszta hozzáállásból fakadnak. A hadiállapot bevezetése, a hideg polgárháború eredményezi mindezt. Az erre való hivatkozással a sajtó megszállása, a demokratikus intézményrendszer felszámolása feltétlen odaadást eredményez.  Az emberek többségükben nem homo politicusok, nem politizálni, hanem élni szeretnének. Igazodni, elfogadni és főleg nem félni. Az erő biztonságában remélik a nyugalmat.

   Az a háborús hisztéria, ami ma Magyarországra jellemző (Soros, migránsok, EU, liberálisok, nemzetietlenek stb.) a tájékozódási források monopolizálása, a vazallus bürokrataréteg kialakítása, a helytartók kiskirályságainak kialakítása, mind azt eredményezi, hogy az emberekből a jobbító tenni akarás igénye eltűnt és átadta helyét a beletörődésnek. Ez az eredmény csak azt mutatja, hogy bevégeztetett. Innen persze már ismert a forgatókönyv.

   Na, dőljünk hátra.

 Baj van

   Mindenki érzi, hogy az úgynevezett szellemi tulajdonhoz kapcsolódó jogokkal valami nem stimmel. Az egyik oldal azt érzi, hogy szinte lehetetlen érvényesíteni ezeket a jogokat, mert egész országok rendezkedtek be az iparjogok és a szerzői jogok tiprásába, a védjegy hamisításra, másfelől az Internetes szellemi megosztó rendszerek korlátlan lehetőségeket biztosítanak a művek terjedésének. A haladás erői pedig eszement korlátként tekintenek ezekre a jogokra. A harc kilátástalan és egyre elkeseredettebb. Jól példázza az őrületet, hogy az egyik Fideszes miniszter azért akarja felszámolni a Magyar Tudományos Akadémiát, mert nem termel elég szabadalmat. Márpedig a helyesírást, vagy a kvarkokat nehéz szabadalmaztatni.

 Oroszlánjog

    Ez a poszt arról fog szólni, hogy az úgynevezett szellemei tulajdonhoz kapcsolódó jogok – oroszlánjogok, amelyek az erő árnyékában diktálnak feltételeket a kiszolgáltatottaknak. Ezzel szemben a helyes és üdvös magatartás az lenne, ha alapvető emberi jogként fogadná el minden társadalom, hogy az emberiség által előállított és nyilvánosan hozzáférhető szellemi termékek köztulajdont képeznek, azokat minden ember elidegeníthetetlen joga korlátozás nélkül élvezni és felhasználni.

   Erre egyébként az ENSZ Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozata 27/1. pont alatt homályosan utal is: „Minden személynek joga van a közösség kulturális életében való szabad részvételhez, a művészetek élvezéséhez, valamint a tudomány haladásában és az abból származó jótéteményekben való részvételhez.” Igen ám, de ezt követi egy még homályosabb második pont is, miszerint nem oda Buda:

27./2.:”Mindenkinek joga van minden általa alkotott tudományos, irodalmi és művészeti termékkel kapcsolatos erkölcsi és anyagi érdekeinek védelméhez.„ Ebből a pontból vezetik le a szellemi tulajdon fogalmát azok, akik nagyvonalúan átlépnek az első pont szabadságán.

   Csakhogy ez a passzus helyesen csupán azt jelenti, hogy nem kötelezhető senki arra, hogy alkotását, gondolatait közzé tegye, sem arra, hogy tűrje, hogy másvalaki az alkotó szellemi művét sajátjaként jegyezze.

  Nem, ez nem egy anarchista odpökés, hanem az egyetlen járható út a jövőben, még ha nem is a közeliben.

Mi a baj a szellemi tulajdonnal?

  Például az, hogy nincs. Amikor egy ember alkot, akkor azt nem nulla napos csecsemőként teszi, hanem kiművelt emberfőként. Alkotásában felhasználja az emberiség meglévő tudását, a nyelvet, azt, hogy létezik kerék, vagy éppen az Eiffel-torony látványát. Nem formálhat monopóliumot olyan tudásra senki sem, amely tudást az emberiség korábbi tudására alapozva hozta létre.

Milyen joga lehet akkor a szerzőnek?

   A szerzőnek egyetlen fontos joga van és marad, a szerzőség tényének elismertetése, hirdetése. A plágium nem megengedett. Emellett a feltalálónak joga van ötletét eladni, eljárásait, technológiáját stb. titokban tartani. Az új szabályozásban csak a nyilvánosságra került szellemi termékek válnának közkinccsé.

Akkor oda a haladás, senki nem fog feltalálni, írni, rajzolni, zenét szerezni

   Persze. Ezért nem írt zenéket Bach, nem találták fel soha a kereket és nem született meg a Biblia. Mert ugye ezeket jogdíjért, meg szabadalmi díjakért készítették. Mélységes lenézése az alkotó embernek az a megközelítés, hogy az alkotás mozgató ereje a jogdíj. Ezzel szemben az igazság az, hogy a tudósok azért kutatnak, az írók azért írnak és a festők is azért festenek, mert muszáj nekik alkotni. Mert emberek.

   Amikor a XIX. században az iparjog és a szabadalmak megjelentek, akkor az a fejlődés motorja volt. A szabadalmi közlöny volt az Internet, ott terjedt a tudás. Akkor nem a nyerészkedés, hanem a haladás volt a mozgatórugó. A feltalálók, írók, dalszerzők remekül elvoltak az eladásaikkal. Edison, a maga kétezernél is több szabadalmával egyáltalán nem a szabadalmi bevételekből élt, hanem vállalkozóként eladta azt, amit gyártott, és lett az USA 400 leggazdagabb emberének egyike.

   Azok jelentős része, akik a jogdíj bevételekből élnek már halott szerzők művei után húznak hasznot. Jellemzően jogbirtokos kiadók, örökösök. Ráadásul a szerző halála után még hetven évig, amely időszak mindig úgy nő, ahogy a nagy amerikai kiadók jónak látják. Mexikóban már a szerző halálától számított 100 év a határ. Nyilvánvalóan a jogdíj nem inspirálja alkotásra a halott alkotókat, annak semmi köze a szellemi termékenységhez.

A kizsákmányolás könnyű eszköze

 Amikor azt írtam, hogy oroszlánjog, akkor arra a legjobb példa a harmadik világ kizsákmányolása. A kolonizáció kezdetén odamentünk és elraboltuk a népek aranyát, ásványkincseit. Aztán odamentünk és elraboltuk a munkaerejüket, éhbérért termeltek a gyarmati üzemek. Aztán amikor megerősödött a fejlődő világ és önállóan alkotni és termelni kezdett, akkor közöltük velük, hogy ezentúl fizetni fognak az egérrel való dupla kattintásért, meg a lekerekített sarkú ikonokért, mert azokat a fejlett világban találták ki és védelem alatt állnak ésatöbbi, ésatöbbi.

   A világsajtó tele van szabadalmi vitákról szóló perekkel. A vállalkozók erőforrásaik jelentős hányadát fordítják szabadalmi jogászkodásra, szabadalmi trollok elleni küzdelemre. Nem nehéz belátni, hogy ez a légkör nem kedvez a technológiai fejlődésnek. Ráadásul a fagyi visszanyal, mert például a mesterséges intelligencia terén Kína már több szabadalmat nyújt be évente, mint az USA, Európa pedig gyakorlatilag eltűnt a térképről.

   A helyzet pikantériája, hogy az a Kína lett az AI és a géntechnológia szabadalmi nagyura, amely eddig lábbal tiporta a szellemi jogokat. Sőt, tulajdonképpen Japán és Kína („ezek mindent lemásolnak”) a legjobb példa arra, hogy egy szellemi tulajdon nélküli világ sokkal fejlődőképesebb, mint egy tudás-féltő, felhasználást szankcionáló közösség. Az, hogy ma a Földön soha nem tapasztalt jólét van, részben annak köszönhető, hogy a fejlődő országok fittyet hánytak a szerzői és szabadalmi jogokra.

Titkos könyvekkel sántikálnak rosszban

  Szép példája nyugati világ szellemi bezárkózásának, hogy az egyik legmenőbb biznisz egyház, a szcientológusok legféltettebb kincse az a tudás, amit nem osztanak meg, ami csak a bennfentesek kiváltsága. Nagy titkok tudói a belső kör tagjai.

   Ezzel szemben a jóval több mint 3000 éves zsidó vallás egyik fundamentuma, hogy minden tudást le kell írni, azt közkinccsé kell tenni és a gyerekeket már négyéves kortól tanítani kell olvasni, hogy az információkhoz hozzáférjenek. Nincsenek titkos könyvek, bennfentes információk.

   A keresztény egyházak is felhagytak a latin misézéssel, az orvosok egyre érthetőbb nyelven fogalmaznak, a jog nyelve is tisztulni kezdett.

   Mindez azt példázza, hogy ha a tudást monopolizáljuk és beárazzuk, akkor az a kufárok kezébe kerül.

De hát, ha nincs védelem, akkor kisemmizik az alkotókat

 Kisemmizésről szó sincs, kihasználásról persze lehet beszélni. Mint ahogy egy munkásember izomerjét, tapasztalatát bocsájtja nap mint nap áruba, az alkotó a szellemi termékével teszi ezt.  Ha valaki kitalálja az antigravitációs széket, de nincs pénze megépíteni, akkor ezt a tudását felhasználhatja, hogy adjanak a bankok, befektetők neki pénzt, lehet startupper, vagy elmehet dolgozni a legjobb kutatóintézetekbe, házalhat az ötletével. Szóval áruvá alakíthatja a tudását, méghozzá a piacon elsőként. Ha erre nem alkalmas, akkor jönnek azok, akik alkalmasak rá.

   Az író azért fog pénzt kapni, hogy írjon és nem azért mert valaha írt. A híre, képessége miatt kérnek tőle anyagokat stb. stb. A zeneszerzők dettó, plusz a koncertek. És persze az eladott könyvek, CD-k és mörcsök után még cseng a haszon is. Feltéve, hogy lesznek CD-k, meg könyvek.

   Mindez persze előrevetíti, hogy az efféle alkotók nem a műveik eladásából fognak kiszámíthatóan megélni, hanem támogatásokból. Patrónusok sokasága tartja majd el az alkotókat. Például az epés tollú publicista, akinek létezik olvasótábora, nem kizárt, hogy direktbe az olvasóktól kapja majd meg a pénzét, hogy állítson elő tartalmakat. Mert minek is vegyen meg valaki egy egész olyan újságot, amit csak XY írásaiért olvas. Az alapkutatást már most is a társadalom egésze finanszírozza a szerencsésebb országokban. És így tovább…

   A Microsoft például gondosan ügyelt arra, hogy a DOS és a Windows rendszereik könnyedén másolhatók legyenek. Emiatt úgy elterjedtek, hogy lényegében egyeduralkodóak a PC-s világban. A kalóz másolatok nem a legkisemmizettebb, hanem a legnagyobb szoftverházzá tette Bill Gates vállalkozását. Nem tűnik kárvallottnak.

Ez egy színtiszta jogász biznisz

 Szóval az alkotókat nem kell félteni, ők így is, úgy is megélnek, vagy éhen halnak, attól függően, hogy milyen rátermettséggel sáfárkodnak alkotásaikkal, vagy az azokhoz fűződő jogaikkal. A szellemi tulajdonhoz kötődő jogok piócái a jogkezelők, a jogalkalmazók, a szabadalmi trollok, a hiéna ügyvédek. A szomszédos jogok (kiadók, előadók jogai) arra utalnak, hogy önálló életet él a szerzőjogi vitustánc. Amikor egy több ezer forintos könyvből a szerző 80 forintot kap, amikor az Interneten milliós hallgatottság kell ahhoz, hogy valaki néhány ezer forint jogdíjat kapjon, viszont az üres CD-k,, pendrive-ok után is fizetnek az iskolások szülei jogdíjat, amit aztán néhány bennfentes szerző egymás között eloszt, azt mutatja, hogy ez nem csak haladás és kultúra ellenes jog, hanem erkölcsösnek sem mondható.

   Az iparjogok pedig bizonyítottan a haladás gátjai, a fejlődés kerékkötői.

   Mert a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok revolverként való használata, nem ezen jogokkal való csalárd visszaélés, hanem ezen jogok leglényege. Ceterum censeo: Az emberiség által előállított és nyilvánosan hozzáférhető szellemi termékek köztulajdont képeznek, azokat minden ember elidegeníthetetlen joga korlátozás nélkül élvezni és felhasználni.

   Na, dőljünk hátra.

   Mimóza lelkű ítéletvégrehajtókban szakadt benn a szó, akadt fenn a hang. Háziállatlövő dicsőséges nagyurak kaptak idegrángást és kellett őket villanyozni, amikor a néma tartományból egy cérnavékony hang elég érthetően közölte, hogy méltóztassanak arcon baszni magukat. Mindenek előtt egy bizonyos a bajszos fasznak kéne ezt tennie, aki a köztársasági elnök címét bitorolja – javasolta Nagy Blanka, a tűzről pattant diáklány. Ebben az ajánlatban persze az is benne volt, hogy akárhol is történik az aktus, az csak az arcuk lehet, mert az már kitölti teljes lényüket.

   Lett is erre ribillió. Eltartott kisujjak bicsaklottak és estek a földre az állak mellé. Először kapkodtak pénz helyett levegő után a tisztességtelenségben megőszült politikusok, mondván, hogy azért mindennek van határa. A lincsmédia vérebjei szag híján légből kapott bukásra állásról és veszélyben lévő érettségiről deliráltak. Pedig csak az történt, ami ilyenkor szokott, hogy egy lány kimondta: a király szar szagú, ami már az új ruciján is átüt. Nagy Blanka érzékszervei még rendben vannak.

   Mindig érdeklődve olvastam, amikor egy-egy kritikus, vagy éppen bírósági verdikt valamilyen műről, megnyilvánulásról azt állította, hogy öncélúan trágár. Végre világossá vált a közcélú trágárság mibenléte.

Jó, de miért kell ilyen csúnyán? 

   Az indulatszavak használata nem meglepő módon az indulat kifejezését szolgálja. Nyomatékosítja, színesíti a közlendőt. Amikor Simicska Lajos közölte, hogy „Orbán egy geci!”, akkor kétségkívül indulatosan profanizálta a vezéristenséget. A legmegfelelőbb eszközt választotta, hogy bemutassa, nem csak mocskosul beszélnek egymás között, hanem mocskosul is gondolkodnak. Nem hogy nem különbek, hanem alávalóbbak az alattvalóiknál. Még hogy nem volt Simicskának atombombája?!

   A káromkodás, a pornográfia, a csúnya beszéd és a trágárság olyan szépséges eszköz is lehet hozzáértők szájában, amely egycsapásra átvág minden tekintélyen alapuló összecsomósodást. Szép példa erre dr. Réthy László (Lőwy Árpád) közkinccsé vált levele 1903-ból:

„506/1903.

Tekintetes kultúrmérnöki hivatal
Pécsett.

Tegnapi póstával érkezett 1090/1903 sz. hivatalos okiratukra,
melyben azt kérdik, hogy a Nagy-Berki község
határában lelt régi sarkantyúval mi történjék?
hivatalos tisztelettel azt válaszolom, hogy
basszák meg az urak a sarkanytyújukat, mert
35 Reaumur höségben ilyen szarságokkal
nem foglalkozhatunk.

Budapest 1903 aug 18.

Teljes tisztelettel
lófasz a seggükbe
Dr. Réthy László

m.n.muz.érem és régiségosztályi
igazg.-helyettes.

A XIV ker. m.kir. Kulturmérnöki hivatalnak
Pécsett.”

   Fenti levél, amelyet tekintsünk eredetinek, mert cáfolata ezidáig nem érkezett, szép példája a közcélú káromkodásnak. Kielégíti mind a nyomatékosítás, mind a stiláris választékosság igényeit. Petőfi a Habsburgoknak imigyen üzent:

„Foglalod a kurvanyádat, 
De nem ám a mi hazánkat!... 
Hadat nekünk ők izennek, 
Kik egy nyúlra heten mennek. „

   Világos beszéd. Szép, közcélú káromkodás.

   Hadházy Ákos képviselő úr, arra a kormányzati intrikára, hogy ők migránsimportban utaznának azt találta mondani egy gyűlésen, hogy

„A lónak a faszát!”

Ezt a tömeg ütemesen skandálni kezdte. A „rabok tovább nem leszünk”, és a „lónak a faszát” ekvivalenciája közfelkiáltással nyert bizonyítást.

De miért idegesek a kiválasztottak?

   A káromkodva kommunikálás az ellenzék részéről pont ott üti az uborkafára felkapaszkodott hamvas lelkületű észosztókat, ahol az a legjobban fáj nekik. A kenetteljes lebegve-ragyogás ethoszát zúzza szét. Hogyan nyilatkoztathatna ki hitelesen bármit is az, akit bajszos szarnak/fasznak, vagy simán geciként röhög ki a hallgatóság egy része. Az ilyen alakok minél komolyabban veszik magukat, minél jobban megütköznek, annál nevetségesebbé válnak. Jól fel vannak bosszantva. Vagy ahogy maguk között mondhatják, fel vagyunk baszva.

Na, dőljünk hátra.

   Az elefántnak viszonylag jó a píárja, a görénynek meg rossz. Bizonyára oka van ennek, de ez a poszt nem erről fog szólni. Ez a poszt az Orbán rendszert leírni akaró nárcisztikus társadalomtudósok módszertani bénázásairól sem fog szólni. Arról fog szólni egy picit, hogy ha egy kontrollálatlan állat beszabadul a porcelánboltba, akkor az ott tör-zúz, függetlenül attól, hogy elefántról, görényről, vagy Bedford-filanderkengururól van szó. Feltéve, hogy tömege összemérhető egy herendi Búsuló juhász tömegével. Egy hangyának nincs sok esélye randalírozni. 

Akkor kezdjük a kvantumfizikával

A XX. század elején fellángolt a vita, hogy a fény, az vajon hullám, vagy részecsketermészetű valami-e? Newton korábban kijelentette, hogy a fény, az úgy viselkedik, mintha golyóbisok pattognának, így aztán kortársát, szegény Huygenst, aki világosan bebizonyította, hogy a fény az hullámként viselkedik, Sir Isaac tekintélye lemosta a pályáról. Aztán Einstein bevezette a fotont mint elemi részecskét, kapott is érte Nobel díjat, ám akkor már komoly emberek is azt mondták, hogy itt valami nem stimmel, mert a fény, az egyszer részecskeként, máskor meg inkább hullámként viselkedik. Aztán jött a kvantummechanika és Louis-Victor Pierre Raymond duc de Broglie mindenki megnyugtatására bebizonyította, hogy az anyag az egyszerre hullám és korpuszkuláris, azaz részecsketermészetű. A fizikusok értenek egymás nyelvén, így mindenki elfogadta, hogy az új fizika ilyen furcsa. (Na jó, Einstein még rossz fordításban olyasmit azért mondott, hogy Isten nem kockázik.) Ma már nem létezik olyan természettudós, aki az anyag eme kettős természetével ne lenne tisztában.

A világ leírására alkalmas eszközök, ha megfelelőek, akkor lényegtelen, hogy különbözőek, hiszen ugyanazt a jelenséget írják le, ugyanúgy használhatóak. Úgy tűnik, hogy a mai magyar társadalomtudósok nem bírnak magukkal, amikor az Orbán rendszert kell megfesteniük. Mintha nem a szintézis lenne a szándékuk, hanem a kizárólagosan saját definíció keresése és terjesztése, mintha nem olvasnák egymás műveit.

Pedig egy kis formállogikával és némi jelentés-transzformációs képességgel valójában könnyen ki lehetne mutatni, hogy a Maffia állam, a Hibrid rendszer, a posztkommunista bolsevik diktatúra, a feudális önkényuralom, de a sima korporativista-fasiszta rezsim is UGYANÚGY alkalmas terminológiák a rendszer leírására. Sőt, tulajdonképpen Umberto Eco az egyik 1995-ös előadásában tökéletesen definiálta az Ősfasizmust (ur-fascism), mint az állandóan fel-felbukkanó esszenciális fasiszta „játékot”, amelyből kézenfekvően következik a maffia állam léte, a hibrid rezsimség, meg egyéb önkényuralmi látleletek.

Nem az a lényeg, hogy tör-zúz, hanem, hogy mit keres ott?

   A dolog lényege, hogy nem érdemes túlzóan vizsgálni az Orbán rendszer embertelenségét, zagyva beszédét, korrupcióját, erőszakoskodásait. Ez olyan lenne, mintha arról elmélkednénk, hogy az elefánt a porcelánboltban most hogyan vert le éppen egy meisseni porcelán bonboniert, vagy döntött fel egy kínai vázát. Hogy milyen ívet futott be az az ormány a csattanásig. Teljesen lényegtelen, hogy miként rombol, a lényeg, hogy rombol, mert ő elefánt, görény, aranykoronás szifaka, stb. aki természetes, hogy rombol, mert tök hülye ahhoz, hogy viselkedni tudjon egy porcelán boltban. Nem fejlődött ki hozzá az agya. Éppen ezért nem érdemes szembesíteni sem a tettével, sem annak következményeivel, mert az elefánt nem érti, hogy meisseni porcelán. Ha meghúzod a farkát, akkor bedob egy vidám piruettet.

   Az ilyen lény pusztítását nem lehet megakadályozni, lehetetlen ellene küzdeni. Azaz, nem érdemes a lehulló porcelán saucière után vetni magunk, mert reménytelen a küzdelem, ráadásul könnyen megsérülhetünk.

Akkor mit lehet tenni?

   Hát a tapasztalatok szerint nem sokat. Elefántölő puskája csak nagyon kevés eladónak és vevőnek van. Megfigyelték, hogy amikor már kitombolta magát a szörny és nem maradt semmi zúznivaló, akkor simán éhen pusztul.

   Aztán van úgy, hogy kiront az utcára a többi üzlet felé, ott meg össztűzzel leterítik, mert láttak ők már ilyet. De a többiek érdeke azért mégis csak az, hogy maradjon az a dög annál, aki beengedte.

   Csakhogy a helyzet rosszabb. Ezt az izét nem beengedtük, hanem magunk hoztuk létre. Időről-időre van egy konstelláció, amikor úgy alakul, hogy az addig a repedésekben, zugokban megbújó lények előmásznak, mert senki sem figyel a légycsapóra, mert pl. tűzoltással van elfoglalva a derékhad. És akkor ezek a lények egyfajta szellemi mágnes hatására összeállnak elefánttá, görénnyé, barna bőgőmajommá, stb. mármint optikailag. Ha a tükörben nézik magukat, akkor egy gerinces, hatalmas, erős mindenhatót látnak. Persze a közeli szemlélő azért érzékeli, hogy csupa ízeltlábú, puhatestű korhadéklakó alkotja az elefántot, de ez lényegtelen, mert az már messziről is jól láthatóan porcelántörésre szakosodott hatalmas bestiának látszik.

   Ceterum censeo, a megoldás az, hogy készüljünk sok ragasztóval törött jószágaink javítgatására. Szigeteljük rendesen a réseket és takarítsunk majd az elefánt-vész után szorgosan. Ezt tanítsuk meg a gyerekeinknek is.

   Ne fecséreljük az időnket azzal, hogy olyan műveket olvasunk, amely az elefánt tömegét, impulzusát és ormány-nyomatékát elemzi, miközben vitatja más elemzések e tárgyú megállapításait. A stand-up politológusok és fika-matyik fogyasztását is szorítsuk vissza.

   Fedezékből várjuk a vadászt, a cirkuszigazgatót, vagy a nyugtatópuskás ápolót, hogy eljárjon helyettünk, esetleg egy virtigli forradalmárt, aki képes lesz olyan jelekkel vezényelni, hogy mindenki egyszerre mondja, hogy: hess!

Na, dőljünk hátra.