Tévképzet, hogy a hajó azért úszik, mert az utasok egy része képes vízen járni. Ellenben azért süllyed, mert a kívülről és belülről ütött lékeken több trutyi jön be, mint amennyit ki tudnak merni. Az meg láthatóan nem jó taktika, ha megpróbálják meginni a beömlő vizet. Marad a süllyedés. A Titanic zenészeinek játékából nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni a hajó állapotára vonatkozólag. A Fideszről beszélek, meg a kényszer szájmozgásos papagájairól. A „ha beledöglünk is jól élünk” szajkókról, a Kossuth téri gödör ásókról és felcsúti stadionépítőkről. A süllyedő hajóról. 

   Az ellenzék kiásta a csatabárdot és serényen lékelget. Ráérzett az ízére. Dübörögnek a harci dobok, és nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy lássuk, ezt előbb-utóbb az apatikus társadalom is meghallja majd. Már a társadalom nyakáig ér a hiszti, ami valószínűleg átragad majd a népre is. Akkor lesz nemulass. Hogy ilyenkor mi történik, azt Orbán már tudhatja 2006-óta. Koki, saller, faladja, aztán ugyanez visszafele. A kalózkapitány meg hiába kiabál a hídról, hogy nem süllyedhet el a hon, mert ha kell, a hajunknál fogva járjuk a vizet, értelmetlen szavai már nem okoznak csillogást az értelmetlen tekintetekben sem. Orbán és rendszere menthetetlen. Az ős-fasiszta megint bukni fog. 

   Pedig abban igaza van, hogy az ellenzék szellemi állapota nem sokkal különb a választók és Orbán értelmi képességeinél. Legalábbis ami látszik belőle. Csakhogy az ellenzék olyan ortodox jéghegy, amelynek csak a csúcsa látszik, a gyorsnaszádot pedig a víz alatti rész lékelte meg. Orbán Fidesze meg olyan unortodox jéghegy, amelynek kilenctizede lóg ki, és csak egytizede merül a társadalmi valóba. Inkább vízen guruló lufi, mintsem cirkáló. Nincs a mélyben semmi, csak kalózbecsület, búvár kundok, kincsrablók és iszap. Az ellenzék ezzel szemben komoly szellemi tartalékokkal rendelkezik. A magyar gondolkodók egy része külföldön van, feltöltődve nyugatos tapasztalatokkal, és alig várja, hogy hazajöhessen Túró Rudit enni. Étcsokisat. A másik rész meg itthon figyel alámerülve.

   Mesterházy Attila fejlődése töretlen, de láthatóan még csak Orbán szintjén jár. Igaza biztos tudatában bántó, arrogáns, kioktató. Mintha még nem döntötte volna el, hogy önmagát szolgálatba helyező utcai harcos, vagy technokrata közszolga lesz-e? Bajnai, a „csakrendberakomadolgokatésmármegyek” válságkezelő miniszterelnök, nem egy populáris népszórakoztató. Most már látszik, hogy sosem lesz az, hiába is mondja el a borotvaautomatás szovjet viccet akárhányszor. A megoldás pedig, ha nem is újszerű, de mindenképpen hasznos: legyen Bajnai deklaráltan csak két évig miniszterelnök, tegyék rendbe a közjogi rendszert, vessék meg a negyedik köztársaság alapjait, hozzák egyenesbe a gazdaságot, ami ilyen világ-pénzbőség mellett nem reménytelen, majd két év után mondjon le és adja át a baloldal miniszterelnökének a kormányzást. Két év múlva még mindig lehet gondolkodni azon, hogy kell-e új választás, vagy Mesterházy felnőtt-e a feladathoz és erről meggyőzte-e a parlamenti többséget.

   A tét azért nagy, mert Bajnai miatt talán a külföldiek hazajönnének, az alámerülők felbukkannának, míg Mesterházy miniszterelnöksége esetén folytatódna a kivárás. Bajnainak semmi oka nem lenne folytatni a taktikázgatást, olyan Magyarországot alapozhatna meg, amelyben a ráció visszanyeri társadalmi megbecsülését. Gondolkodás nélkül felállíthatná a rendkívüli ügyészi csoportot (igen, nem politikus serifet), akik a „loptok, csaltok, hazudtok” vádat kivizsgálná. Meghozhatja a fájdalmas, rendszerszintű döntéseket, nem kell óvatoskodni, hogy milyen lesz a közvélemény kutatás. Ha ebben megállapodnának, akkor Bajnai csapata nem akarna egy szereplő lenni a sok populista szavazatvadász közül. Lehet, hogy páran el is kullognának mellőle.

   Mesterházy lelkéből meg talán ez idő alatt kihalna az ellen-Orbán harci szellem, amire ugyan jól rezonálnak az utcakövek, de összerezzen a józan ész.