Amikor Szilágyi Péter és Karácsony Gergely egy hatalmas Fidesz logót cipel a Parlament üléstermébe, „loptok, csaltok, hazudtok” felirattal, akkor hátra kell egy kicsit dőlni. Említett urak ugyanis jól szituált úriemberek, ha tetszik, papírnyulak, mondjuk Demszkyhez, Harasztihoz vagy Orbánhoz képest. Nem az a rebellis fajta egyik sem. Ők az üldögélve demonstráló tápos-forradalmárok generációjából valók. Tettük azért is figyelemre méltó, mert jól mutatja az ellenzék radikalizálódását, aminek alighanem messzemenő következményei lesznek. Azzal, hogy Orbán Viktort, a Fideszt és a Fideszeseket törvényen kívülre helyezik, utat nyitnak a „velük szemben mindent szabad” viselkedésnek. Ez történt/történik az MSZP-vel, a baloldaliakkal, a liberálisokkal a Fidesz oldaláról is. Ez pedig könnyen csetepatéhoz vezet.

   Szanyi kapitány péppé verné a gyilkos indulattal randalírozó csőcseléket. Normális ultrabalos reakció, csak mivel nincsenek jelentős számban ultrabalosok, anarchisták, így csupán hüledezésre adott okot az efféle beszéd. Pedig csak egy ajtó nyílt ki.

   Mesterházy Attila május 1-jén simán tolvajnak nevezte az Orbán-kormányt, míg anno Kuncze Gábor Fideszesekhez intézett örök szavaira, hogy "mi van, tolvajbanda, nem tetszik a válasz?" a Fidesz még perrel fenyegetőzött. Most a szemük sem rebben.

   Kósa Lajos egyenesen arról beszélt, hogy nincs helye az MSZP-nek egy demokráciában. Csakhogy hatból háromszor győzött az MSZP a demokratikus választásokon. Ebből a szocialisták azt a következtetést vonhatják le, hogy a Kósa által demokráciának nevezett rendszer, amiben nekik nincs helyük, az valójában nem demokrácia, így a választási küzdelem a zsarnokság és az önkény elleni harccá alakul. Ott meg ugye minden eszköz megengedett.

   Gyurcsány, aki eddig tüntetően udvariasan viselkedett a miniszterelnöki tisztséggel szemben, most látványosan kivonul Orbán beszédéről a Zsidó Világkongresszuson, mondván, hogy a miniszterelnök úgyis hazudik, az antiszemitizmust pedig tűri és használja. Ha ez így áll, akkor minden tisztességes európainak harcolnia kell Orbánnal szemben, eszközökben nem válogathatunk – érezhető az üzenet.

   Az EU bürokratái egyre kendőzetlenebbül fogalmazzák meg, hogy a mai Magyarországot a legbarbárabb barakknak tartják az Unióban. Már nem is hajlandóak azt a mércét használni, amivel egymást méregetik, mert nem stimmelnek a mértékegységek. Ahol pedig mérhetetlen dolgok vannak, ott az arányokra sem kell ügyelni. Az ellenzék megnyugodva hallgatja a „tessenek rendet tenni, bármi áron” biztatást.

   Orbán és rendszerének eltakarítása eddig csak eszköz volt az új, élhető Magyarország felépítéséhez. Most minden jel szerint céllá vált. Egyre több okos ember tér át arra az álláspontra, hogy előbb meg kell nyerni a háborút, majd utána kell az újjáépítésről diskurálni, mert felesleges civódást okoz, ha a nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen pacifikációs programokról akarnak vitázni a csata előtt. Most egy törvényen kívüli bandita és bandája az ellenség, vele szemben nincs helye a finnyázásnak. (Tanú, Pelikán: „Az ellenforradalmár, nyilas, fasiszta bandát ütni kell.”)

   Nem sok érvet lehet felhozni a szövetségesek harcmodora ellen. Aki tisztességtelenül játszik, azzal szemben az óvatoskodók alulmaradnak. Viszont, ha jövő és stratégia nélküli küzdelem lesz, akkor a győzelem sem nevezhető majd felszabadításnak, inkább csak dúlásnak.

   Ebből persze megint adódik némi történelmi tanulság. Például az, hogy ilyenkor előtérbe kerülnek majd a forradalmár típusú megfejtők, akik imádják a harcot, meg a tetemeken ugrálást. A stratéga-szelleműeket akadékoskodóknak tartják majd, és a győzelem után, mint a háború kerékkötőit mellőzni lesznek kénytelenek őket. A háborúkat nyerők általában elvesztik a békét. A vezénylő tábornokok, partizánok, mesterlövészek magas pozíciókba kerülése elég rosszat szokott tenni a köznyugalomnak. Ezt nap mint nap látjuk.

   Ahhoz, hogy ez a csábítóan egyszerű forgatókönyv ne valósulhasson meg, egyetlen dolga lenne az ellenzéknek, mégpedig politizálni. Jelenleg sem Bajnai, sem Mesterházy és csatolt részeik nem politizálnak, csak akcióznak és taktikáznak. Ez a viselkedés meg egyenesen vezet oda, hogy radikalizálódik a tábor. Ahol toborzásból és sorozásból áll a politika, oda büntetés elől menekülő légionisták, pénzéhes zsoldosok, gyilkos ösztönű partizánok jelentkeznek önként.

   Elég távolról nézve, ha így folytatódik tovább, a két tábor két hadseregnek tűnik majd, pontosabban szabadcsapatok gyülevész hadának.