Nem szeretem azokat a politikusokat, akik boldogítani szeretnének. Azokat meg szeretem, akik hagynak boldogulni. Elég egyszerű képlet. A szomszédomban meg lakik egy férfi, aki azt szereti, ha boldogítják, mert nem boldogul magától sehogy sem. Ez is egyszerű képlet. Ez a férfi azt szokta nekem mondani, hogy dögöljek meg, mert ő miattam nem tud boldogulni. Kérdeztem tőle, hogy miféle boldogulását akadályoztam meg én, mert azért menten bocsánatot kérek. Felém köpött és vicsorogva azt sziszegte, hogy szívom a vérét. Nem vagyok orvosi pióca, bankár, vagy efféle, egyszerű alkalmazott vagyok, ráadásul nem egy vérszívásra szakosodott cégnél. Kiderült, hogy azért gyűlöl, mert megtudta, hogy a választásokon az ördögre szavaztam, és most is ilyesmire készülök.

Azt sem szeretem, ha megvédenek. Egyik az egyiktől, másik a másiktól. Ki nem állom Orbán hadiállapotát, amire hivatkozva statáriális politizálást művel, de dühít az MSZP és Bajnai Gordon országvédő roadshowja is, amit a világban művel.

A minap az MSZP elnöke végigrohanta az európai politikusokat, hogy ne bántsák a magyart, ha a kormánnyal van bajuk. Nekem meg ezzel van bajom.

Méghozzá az, hogy azt üzeni a választóknak, hogy semmi baj, nem a ti hibátok, ehhez a kormányhoz nincs közötök, mi megvédünk titeket Orbán bűneinek következményeitől.

Ez egy nagy disznó hazugság. A fasiszta Magyarország lelkiismeretét nyugtatgatta így a kommunista diktatúra, miközben átvette a kisnyilasokat. Aztán a rendszerváltás politikusai nyugtatgatták a Kádár rendszer kollaboránsait hasonlóval. Hogy nem felelősek, hanem áldozatok. Akkor, a német és a szovjet fegyverek árnyékában még volt is erre hivatkozási alap. Hogy nem volt demokrácia, hanem megszállás. Ma Magyarország demokrácia, de a 2010-es választásokon biztosan az volt. Azaz demokratikusan, a többség akaratából megválasztott miniszterelnöke van az országnak. A tetteiért ő felel, de őérte Magyarország áll jót.

Képzeljük el, hogy egy részvénytársaság menedzsmentje eltőzsdézi a részvényesek vagyonát. Vagy elissza. A részvényesek meg mennének a behajtóhoz, hogy nehogy mi fizessünk a vezérigazgató hibáiért, bűneiért. Ilyenkor az üzleti életben jót mosolyognak és a brit királynő bankját is felszámolják, akár egyetlen bróker miatt. 

A politikai közösség egyfajta kockázatközösség is. Együtt sírunk, együtt nevetünk, még akkor is, ha egyesek jobban sírnak, mások meg hangosabban röhögnek. A politikára adott reakciók elszenvedése, függetlenül attól, hogy igazságtalan, vagy igazságos, bűnösöket, vagy „ártatlanokat” sujt: közteher. Amikor Bajnai és Mesterházy urak azt kérik, hogy a Liberátorok forduljanak vissza, mert ártatlanokat készülnek bombázni, akkor nem egyebet tesznek, mint alkudoznak a közös felelősség alóli kibújásra, készítik elő a „nem a te hibád” egérutakat, folytatják a felmentés osztogatást, a következmények elsimításának politikáját. Na, ez például egyfajta magyar átok.

Nem arról van szó, hogy a „minél rosszabb annál jobb” orbáni elvét kellene ellenzékben követni, de falakat mozgatni csak azért, hogy ne adják a másikat, ebben a helyzetben felelőtlenség. Elmismásolni a büntetést nem más, mint bagatellizálni a bűnt. Gyereknek néznek egy gyerekesen viselkedő társadalmat, pedig az csak egy kicsit speciális igényű, szíriuszi, de semmi esetre sem cselekvőképességet kizáró okok miatt gondnokság alá helyezett. Adja csak az a fal a másikat. A józanító kúra nem szép látvány, de az orvosok szerint hasznos. Például életet menthet.