Ha a dilivonat beindul, akkor nincs az az erő, ami megfékezhetné. Mosolygó, röhögő, lesajnáló arcok integetnek büszkén az ablakokból, dobálnak üvegekkel, kenyérmaradékkal, meg ami a kezük ügyébe esik. A vonat robog és élvezik, hogy gyönge kis hajításaik is olyan zúzásra képesek, amelyről álmodni sem mertek soha. Hülyék lennének leszállni, vagy szólni a masinisztának, hogy fékezzen már. Most ők jönnek, akik még nem utaztak, de álmaikban ilyennek képzelték a suhanást.
Az akadékoskodókat, a korábbi helyjegyeseket már rég kilökték. Ők a pálya mellett, elkerekedett szemmel nézik, ahogy a dilivonat a szakadék felé száguld. Ez részben az ő vonatuk, még akkor is, ha nincsenek rajta. Szervezkednek, hogy megállítsák, elé fekszenek, torlaszokat emelnek. Az eredmény reccsenés, gázolás, hörgés és az ablakokban röhögés.
Ilyen ma Magyarország. A többség már ott integet, mert vagy felkapaszkodott, vagy le se szállt soha. Arcuk nem ég, hűti a menetszél. Ha a tájékoztató táblák, a menetrend és a sokaság is erre irányította őket, akkor biztos ez visz a jó helyre. Ők tájékoztatva vannak, tájékozódni nem szokásuk, hiszen valamit még félreértenének.
Orbán, a fűtő
A tájban állók sincsenek sokkal jobb állapotban, mint a vonaton utazók. Aki megtehette már elsétált. A maradottak egy része izgul, hogy a kipöccintett csikket tovább szívhatja-e, vagy éppen felgyújt majd körülötte mindent. Megy a veszekedés a kihajított kenyérvégeken is.
A bátrabbja táblákon üzen a vonatnak: „Ne tovább!”, „Arra nincs sín, csak szakadék!” „A fasiszták vonatja is pont ilyen volt!” stb. A válasz integetés és sajnálkozás, hogy milyen irigyek is ezek a talajon állók, mert hiszen valójában ők szeretnének így robogni, mint ahogy most mi tehetjük.
Közben kalauzok szedik össze a különböző pótdíjakat, a csomagokat meg a biztonságos poggyászkocsikba viszik, a vonat elejébe. Köszönik, hogy az utasok a Fideszre szavaznak, biztosítva a gyorsuló száguldást. Hátulról senki se látja, hogy a vagyonkák, a spórolások mind a stadion formájú mozdonyban végzik, hogy Orbán, a fűtő hogyan éget el mindent, hogy elérje a felkelő napot, amelynek fényében végre csodacsatárnak és mesteredzőnek tűnhet.
Aki a Fideszre szavaz az gazember
Néhány bakter van csupán, aki már látott több ilyen szerelvényt. Ők tudják, hogy nincs az az erő, ami képes megállítani egy dilivonatot, az ugyanis olyan fura jószág, hogy az ütközéstől gyorsul. Lendületét az utasok tömegei adják, sebességét azokból nyeri, akik fékezni akarják. Ők tudják, hogy nem a vonatnak kell üzenni, hanem az utazóközönségnek és nem a mozdony elé kell feküdni, hanem tolni az egész robogó cirkuszt a vég felé. Attól aztán vagy kifullad és leáll, vagy a szakadékban végzi, hogy a törmelékből legyen megint valami jobb. A roncsokból ugyanis valamiért mindig jobb szerelvény épül, hála a külföldi mérnököknek, és szinte nem is kerül semmibe, csak egy kicsit nagyobb lesz a késés a megszokottnál.
Így aztán az a néhány bakter és salabakter most üzen a ragyogó orcájú sokaságnak, hogy „Aki a Fideszre szavaz, az gazember!” Azok meg visszaüzennek, hogy „Bolond aki állja!” Mindenki a térdét csapkodja.
Ám az egyik utazó valamit félrehallhatott, mert a büfékocsiban fennhangon kijelenti, hogy „Aki Orbánra szavaz, az buzi!” Ezen aztán még a kalauzok is jót röhögnek, ám megdöbbenésükre, amikor jönnek az újabb bőröndökért és megköszönik, hogy Orbánt, a fűtőt választják masinisztának, valaki a kocsivégről bekiált, hogy dehogy Orbánt, nem vagyok én buzi! Erre kitör a röhögés és a vonat megáll.
Az eszement száguldás közben bármi megtörténhet.
Na, dőljünk hátra!