Ahogy Örkény úr is megtapasztalta az előző ötvenes években, amikor éppen erősödött Magyarország, meg Hrabal úr is megírta lényegében az ilyesmit, úgy válik valóra a hihetetlen nap mint nap. Most például álomgyilkosok lettek a Momentumosok, akik ugyan utálják, ha a néhai Fideszhez és Orbánhoz hasonlítják őket, pedig taktikájuk a Bibó szakkollégista fiúk réskereső, a rendszer gyengeségeit kihasználó és erre játszmákat építő gerilla technika. Csak momentán rendszerváltást nem akarnak, sőt, még győzni sem a választásokon, hanem most éppen az ügynökakták nyilvánosságának jövőbemutató követelésével, a múlt végképpeltörlésével és a mitnem-kivelnem definiálásával fordulnak a 750 milliós állami támogatásra. Ok, most ez így van, de igazságtalan lenne ennyi kialvatlan fiatal felett pálcát törni már így az elején. Ha törni még nem is kell, azért érdemes elővenni, már csak a látszat kedvéért is.

Akkor, hogy világosan: két lehetséges forgatókönyvet vagyok hajlandó elfogadni, mint egyszerű szavazó, aki nem forradalmár, de nem is megélhetési rendszerlakó. A kettő közül szívesen választok majd némi mérlegelés után:

I. Totális ellenállás

    A komoly ellenzéki pártok nem indulnak, nem vesznek részt a választáson, nem legitimálják a rendszert. Létrehozzák az árnyék-parlamentet, az árnyék-kormányt stb. Aki elfogadja az orbáni játékszabályokat, az kollaboráns, azzal nem tárgyalnak.

   Ez egy meglehetősen radikális, kétségbeesett politika, mindössze arra jó, hogy jelezzék: nem alkotmányos, nem demokratikus, nem legitim a rendszer. Eredménye annyi, hogy valamelyest komolytalanná és szalonképtelenné teszi a kormányt, ezzel sietteti a rendszer bukását.

II. Totális összefogás

   Aki azt károgja, „összefogósdi”, meg 2014 is lámcsak, az valamit nagyon nem értett meg. Most nyilván nem lehet és nem is szabad kormányzásra szövetkezni. Aki ezt teszi, arra az I. pont vonatkozik, mert beleragadt a koordinátarendszerbe. Ezzel szemben rendszerváltó egységfrontot képezni a legkívánatosabb opció. Ez azt jelenti, hogy akik érdekeltek a negyedik köztársaság kikiáltásában, a demokrácia és a jogállam helyreállításában, a szabad és demokratikus választások megtartásában, azok egységfrontot alkotva, meghatározott feladatra (új választás, alkotmányozás, rendkívüli ügyészi csoport és bíróság felállítása az ancient régime bűneinek kivizsgálására stb.) szövetkezve közösen indulnak. Ebben az esetben menetrend kell, célok, illetve a folyó ügyek vitelére előre elfogadott ügyvezető-szakértői kormány. Az akció két évnél nem tarthat tovább. Nyilván meg kell vizsgálni, hogy Orbán és a Fidesz a hatalom kizárólagos megszerzésére szövetkeztek-e, és ha a gyanú beigazolódik, akkor be kell tiltani a pártjukat. Ez így jogszerű és demokratikus, egyébként meg alig van tagjuk, médiapárt néhány helytartóval. Ebben a szövetségben, aki benne van, az demokrata, aki nem, az a zsarnok szekerét tolja, mondhat bármit is. Aki kifogásokat keres, hogy kivel nemnemsoha, az simán menjen a francba. Ajánlott eszköz és irodalom az orrcsipesz, MoMa.

    Na most, dühös és kétségbeesett, tehát nem cizellált választóként azt látom, hogy ebbe a sztoriba sem a zavaros LMP, a még zavarosabb Momentum, sem a Botka-féle múltba révedő, taktikázgató MSZP jelen állapotában nem fér bele. Azok a pártok, akiket megszállt az ördög és démonjaikkal kelnek-fekszenek, nyilván nem hallják fogaik vacogásától a külvilág hangját. Gyurcsány belemanőverezte pártját a dühös nyugdíjasok kisgazda egyletének pozíciójába, ami persze megkerülhetetlenné teszi, de erős korlátokat  is jelent. Lengyel László hiába mesterkedett azon, hogy majd a szavazók rájönnek, ha látják a nagy egységet, hogy nem érdemes másra, csakis az esélyesre szavazni, így Gyurcsánytól egyszerű lesz megszabadulni. Ha a Fidesszel szemben MSZP, DK, JOBBIK, LMP, GÉMESIÉK, MOMENTUM, FÜGGETLENEK ETC lesz a kínálat, akkor nem csak, hogy nem lesz egység, de nem is fog annak látszani, így tudni sem lehet, hogy kire lenne érdemes voksolni.

   A Párbeszéd, Együtt média pártok, amely média addig tartja őket képernyőn, amíg erre engedélyt és utasítást kap.

   Orbán rendszere finoman szólva is túl van a zeniten. A demokrácia leépítése persze az ellenzék leépülését is eredményezte – törvényszerűen. A rendszer nem reformálható, vagy javítható. Talán a legkisebb károkozással egy egységes fellépés járna, bizony, fülkeforradalom, de erre kicsi az esély. 1998 óta robog ez a vonat – lassan húsz éve – a szakadék felé. Jó gyors már, a tömege is számottevő. Elé állni nem kifizetődő, a síneket felszedni nem célravezető már. A szakadék állítja csak meg. Ceterum censeo,  az újjáépítés embereit kell keresni, a többi humbug.

Na, dőljünk hátra.