A magyar rulett az, amikor két párbajpisztollyal egy lépésről fejbe lövik egymást a felek háromra. Most már bizonyosság is van a nagy sejtés mögött, hogy az ellenzéki erők összefogásán munkálkodó alakok reménytelenül ostobák és tehetségtelenek. Ugyanaz a kór sújtja őket, mint ami megtizedelte az állam működésére felesküdött Fideszes haszonlesők hadát is. Politikai demenciában szenvednek.

   Képzeljük el, hogy Kádár azt javasolja Kis Jánosnak, hogy ne legyen Ellenzéki Kerekasztal, meg rendszerváltás, hanem csináljanak egy cuki kis előválasztást az MSZMP és a Demokratikus Ellenzék között, mondván döntsön a nép. Persze, hogy a mai napig Pozsgay lenne a Losonczi. A helyzeti előnyt összekeverni az alkalmassággal és a képességgel minden kókler alapkészsége. Enyém a vár, tied a lekvár!

   Mesterházy most iratkozott fel az Orbán-félék rendjébe. Bajnai most iratkozott le A Jedi visszatér stáblistájáról. Mindenki látta, hogy ott a világítótorony, mégis vadul rádióztak, hogy azonnal térjen ki, mert ők cirkálóval vannak. Pedig olyan szépen indult. Bajnai a rá nehezedő nyomásnak engedve visszatért, meggyőzte az éppen letargiában sínylődő ellenzéket, kiváltképp az MSZP-t, hogy van remény, a zsarnok legyőzhető. Persze azt mondta, hogy ez vele a legkézenfekvőbb, aki már bizonyított és elismert válságmenedzser. Amikor az Együtt adrenalin sokkjától mindenkinek kinyílt a csipája, akkor Mesterházynak meg az jutott az eszébe, hogy akár ő is lehetne az új remény, mert ilyenkor az szokott lenni. Nem fog ő kapargatni gesztenyét a liberáloknak. Erre Bajnai, ahelyett, hogy azt mondta volna, „Attila kapd be!”, azt gondolta, hogy az Együtt népszerűség növekedése majd térdre kényszeríti az MSZP-t. Csakhogy a Gyurcsánynál már bizonyított rutinos nyíró élek beindultak. Az MSZP a belső csatornáin riadózta szét, hogy ez a Bajnai mégismitképzel?! Orbán meg a buszok hátuljáról rémisztette halálra a népet a libás ördöggel. Persze a népszerűség növekedés elmaradt, Szigetvári Viktor stratégiája megbukott, az Együtt meg egy lett a sok ellenzéki pártocska közül, aki verseng az összefogásban betöltendő domináns szerepért. Schmuck Andorral, Fodor Gáborral, Kuncze Gáborral és a többiekkel árulhatta megváltó ötleteit egy gyékényen.

   Nyilván ez az előválasztásos ötlet egy kétségbeesett lépés. Mesterházynak és az MSZP-nek esze ágában sem volt megegyezni tisztességes feltételek mentén. Enyém a vár, tied a lekvár! Azt gondolták, hogy a rendszert váltani akarók úgyis az ellenzék jelöltjére szavaznak, és valljuk be, az végül is akárki lehet. A jelölt személye Magyarországon sem számít sokat, esetleg rontani tud valamennyit a párt esélyein, ha durván alávaló figura, de trendet fordítani csak kivételes esetben képes. Azaz, ha az ellenzéknek gurul a labda, akkor mindegy ki indul, az valószínűleg nyer. Akkor meg miért is mondanának le ezek a főállású karrierpolitikusok a megélhetésükről, holmi egyforintos miniszterelnök javára.

   A Bajnai mögött összeverődött másod- és harmadvonalbeli figurák meg revansot akarnak, mániáikat kiélni, partikuláris bolondériákat képviselni atomerőműtől a hajléktalanokig. A minden tekintetben botrányossá vált LMP-ből  távózók meg csak most vették észre, hogy csak ott érdemes kimenni levegőzni az erkélyre, ahol van erkély.

Szóval, ahogy Gyurcsány mondta „Ennek nagyjából most vége van.”

  Persze a hátralévő nyolc hónapban még valószínűleg előkerül a csősz, aki kizavarja ezeket a hisztis lurkókat az erdőből. Túl fontos ez az ország ahhoz, hogy gyakorló sültbolondok, kétes képességű muftik játszótere legyen.

Esetleg egyáltalán nem fontos. Akkor viszont sok mókának nézünk még elébe.

Na, dőljünk hátra.