Orbán Viktor miniszterelnök úr egy minapi interjújában kijelentette, hogy, ha Magyarország olimpiai pályázatát hagytuk volna elbukni, azaz nem vonjuk vissza, akkor „szégyenben maradtunk volna”. „Megalázó vereséget” vízionált. Értsük jól: a magyar miniszterelnök a vereséget szégyennek, a kisebbségben maradást megalázásnak gondolja. Ezt persze sejtettük korábban is, de mivel ez a gondolat nyilvánvalóan nem csak a demokratikus gondolkodástól, hanem az olimpiai eszmétől is fényévekre van, ezért jó okkal titkolta ebbéli vélekedését – ezidáig.
"Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed" - mondta nagykövetek előtt Orbán Viktor. Egyik barátom ezt a meghökkentő gyilokvágyat Habony Árpád torz világképével magyarázta, mondván Habony kendós volt (fakarddal imitált véres harcot), a szamuráj harcművészet és erkölcs ismerője, és ott valóban létezik ilyen gondolat. Csakhogy abban a legyőzött ellenfél szégyentől való megkímélése miatt nemes gesztusnak számít a halál, amely nyilván felülírja a legyőzött megaláztatását. Most hagyjuk, hogy ez a gondolat a japán kultúrából is lényegében kihalt, a szamuráj erkölcs pedig valójában tragédiába sodorta Japánt. Bezárkózás, kompromisszumképtelenség, atombomba. Ha nem is teljesen, da a japán társadalom kigyógyult az efféle ostobaságokból, mint ahogy a magyar idősgondozásnak sem természetes része a Sánta Ferenc-i „Büdös” megoldás. Ha egy japán politikus szeppukut követne el, mert leszavazták, akkor nem tiszteletet, hanem megdöbbenést váltana ki.
Bibó szerint „Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, melyek azáltal válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük.” (Bibó István: Demokratikus Magyarország) Ugyanakkor demokratának lenni jelenti azt is, hogy tudni kell a kisebbségben maradást elviselni, elfogadni és nem szégyenként megélni, az ellenzékiséget pedig nem megaláztatásként. A magyar miniszterelnök fontosnak tartja állandóan megüzenni, hogy nem demokrata, hanem többségi uralom párti. Rettegéssel tölti el, ha veszít.
És igazából ez az érdekes. Meg az, hogy egyetlen egy olimpikon sem szólt, hogy a versenyben kikapni, akár utolsónak lenni nem szégyen. Nem alázza meg a nemzeti úszódresszt, ha valaki két másodperccel lemarad a mezőnyről, vagy egy meghatározott tárgyat egy fura koreográfiával csak rövid távolságra tud eldobni. Nem erről szól az olimpia, a sport, de még a verseny sem. Erről a kocsmai verekedés szól.
Orbán Viktor miniszterelnök úr odadobta az olimpikonokat, az olimpiai eszmét a zsarnok jelszaváért: „Győzelem, vagy halál!” Hát, szó mi szó, emeli a tétet.
Na, dőljünk hátra.
