Alighanem igazuk van azoknak, akik szerint a nyereg alatt puhított fifikás agyvelővel szemben valami kívánatosabbat kellene felmutatni fogyasztási célból a magyar embereknek. Világosat, magától értetődőt, vállalhatót, olyat, amivel érzelmileg is azonosulhat a modern európai ember. Olyat, amit nem félszívvel, hanem teljes meggyőződéssel érdemes képviselni, megvédeni.
Magyarországon a társadalmi törésvonal nem a jobb és bal, liberális, zöld stb. erők között húzódik, hanem a nyugatos, okos, toleráns européer értékrend és a keleti, gőgös, despotikus értékrend között. Nagyon helyes, hogy az európaiak elutasították, hogy a kereszténységre való hivatkozás szerepeljen az EU alapszerződésében, már csak azért is, mert ez még mindig egy vallási csoport hitét jelenti, és mint ilyen, természetesen, intoleráns és kirekesztő. Ami viszont a keresztény gyökerek kulturális lényegét illeti, az nem volt soha vita tárgya.
Durván leegyszerűsítve: az európaiak a szeretetben és a megbocsátásban hisznek, miközben elutasítják a gyűlöletet és a bosszút. Más kultúrákban a reváns elmaradása a szégyent és a megbélyegzést hozza magával. Ezekben a gyűlölet és a bosszú a társadalom egyik szervezőereje a családtól az államig. Ez nem azt jelenti, hogy a gyűlölet és a bosszú nem lenne az európai mindennapok része, ám az európaiak tudják, hogy ez a rosszabbik énjük, ami ráadásul soha nem is bizonyult hosszútávon eredményesnek. Sikeresebbek azok a népek, amelyek szeretetben élnek, mint amelyeket a bosszú emészt.
Mindebből következik, hogy a magyar társadalom áhított közös nevezője a nyugati kereszténység alapvető értékközössége, amit minden aktuálpolitikai felhangja és sutasága ellenére is az Európai Unió képvisel a legvilágosabban. Az Európai Uniónak nincs ellenségképe, nem akar „visszaszerezni”, „visszaverni”, „megbosszulni”. Gyönyörűségesen mondva: fejlődni akar boldogságban, jólétben, szeretetben. Ehhez a történelem által kivívott eszméket, a szabadságot, a szolidaritást, az egyenlőséget választja támaszul. Magyarország jelenlegi kormánya a gyönge szeretet helyett az erősen édes bosszút ajánlja polgárainak.
Unió pártot!
Ahogy leépült szellemileg és anyagilag a magyar politikai elit, úgy nyert tért az erőszakos bandaszellem az ország irányításában. Mivel a szabadság kivívásának élménye hiányzott, a szabadság megvédésének belső indíttatásai sem léteznek. Annak, aki most szembeszáll a rezsimmel, teljesen hiábavaló olyan szabadságélményekre, értékekre hivatkozni, amelyeket az ország tömegei soha nem éltek meg, és még az oktatás során sem találkozhattak velük soha. Ha egyáltalán létezik kudarc a rendszerváltással kapcsolatban, akkor az az iskolákban keresendő.
Amit viszont elég sokan megértenek, az a különbség Csap és Nickelsdorf között. A legegyszerűbb elmagyarázni, hogy miért jobb a nyugati nyitás a keleti nyitásnál, ha a keleti és nyugati határainkat összevetjük. Ha Oroszországot, Kínát és a despotikus olajsejkségeket Amerikával és az EU-val hasonlítjuk, akkor teljesen világos a különbség. Hisztérikus kivagyiság vagy nyugodt erő? Egy szál karddal el lehet rohanni akár Rómáig is, ám Róma áll, Attilának a sírját sem lelik. Az Unió párt válaszai pedig egyszerűen kitalálhatóak lesznek, még a bonyolult problémákra is. Azok ugyanis létező, okos nyugati válaszok, megközelítések.
Harmadik utas a halál!
A cigányság, a bevándorlás, az elöregedés, a versenyképesség hanyatlásának feszítő kérdéseire nem a mai kocsmaharcosok válaszait kell odapökni. Ezeknek a lényegük az, hogy mindenki tőlünk tanulta azt amit tud, a mi utunk nem kerül keletre, vagy nyugatra, hanem átmegy a hegyen. Léteznek azonban érvényes válaszok is, az új pártnak pedig meg kell találnia a valódi kérdéseket is. Az Unió párt okos emberek pártja lesz, tehát nem nézi le a butákat. A buta ember ismérve, hogy megveti az okosabbat, lenézi a nála is gyengébb képességűt. Ettől aztán büszke.
Simicska nem csúnyán beszél, hanem csúnyán gondolkodik
A mérvadó elemzők azt állítják, hogy Veszprémben, ahol egy független jelölt nyert, nem az ellenzék győzött, hanem a Fidesz vesztett. Alighanem egy kis kiegészítéssel igazuk van. Nem az ellenzéki pártok győztek, de a rendszer ellenzéke igenis győzött.
A bal- és jobboldali pártfelosztás annyira korszerű, mint a munkásosztály meg a parasztság létezésére hivatkozni. Ezek a terminológiák ezen a vidéken olyan 60 éve tartalmukat vesztették.
Aki ma a „merjünk baloldalinak lenni”, „újítsuk meg, formáljuk át a baloldalt”, „igazi baloldali pártot”, „bocsánat, hogy nem voltunk eléggé baloldaliak”, „mi vagyunk az igazi baloldaliak” stb. szövegekkel támad, az csak azt bizonyítja, hogy nem értette meg a magyar politikai-társadalmi krízis lényegét. Nem a baloldal és a szolidaritás hiánya a baja Magyarországnak. Az csak a tünet. A józan ész hiányától fáj ma Magyarország, amely civilizációs és kulturális diszfunkcióktól szenved.
Sokan nem vették észre, hogy amikor Simicska Lajos azt mondta az újságíróknak, amit mondott, akkor nem a közvéleményhez beszélt, eszében sem volt a közvéleménnyel tudatni, hogy ő a miniszterelnököt fürge ondónak látja, főleg nem dehonesztáló céllal. Itt a sajtót csak közvetítővonalnak használta, és valójában Orbánnak mondta, hogy: „G@ci vagy, he!” Méghozzá a saját nyelvükön üzent. Fellebbentette egy pillanatra a fátylat a hatalom belső normáiról. És mivel a beszéd náluk is a gondolat közvetítésének egyik eszköze, ezért joggal állíthatjuk, hogy így is gondolkodnak. A macsó, bazári, simlis maffianyelv az, ami a legjobban kifejezi gondolataikat. Aki nem beszéli az útszéli magyart, az nem csak a szavakat, de a tetteket sem értheti meg. Aki arra a kérdésre, hogy „Hová megy?” azt üvölti felháborodva, hogy „Milyen libát?!”, az nyilván más koordináta rendszert használ.
A siserehad
Minden jel arra mutat, hogy a társadalomnak lenne igénye lerázni magáról ezt a ráakaszkodott siserehadat. Teljes félreértése a Fideszes hatalomgyakorlásnak, hogy az elbutított tömegek még butább vezetőket kívánnak. Ennek az orbáni szelekciónak látjuk nap mint nap tragikomikus megnyilvánulásait, amikor nőverő, lakást növesztő, nyugdíjast hasba rugó, ősmagyar agysebészetről hadováló, lézerblokkoló figurák arról értekeznek, hogy a világ naponta csodálja, de főleg irigyli a magyar leleményt. Az emberek szeretik a jót, a szépet, a magasztost, és a maguk gyarlósága okán nem a talmi, hanem a különb vonzza őket. Európa különb, mint mi vagyunk. Európa különb a németeknél, franciáknál, angoloknál és minden egyes nemzetállamnál. Az egész több, mint a részeinek összessége. Fellini nem Bergmannál, hanem Bergmannal nagyobb. Akivel komolyan elhitették, hogy a nőverés, pálinkafőzés, a fifikás „nemtaggyűlésezés” és az „X”, „Y” és „W” nélküli rovásírás a kimagasló magyar érték, az előbb-utóbb egy kínai gőzmosodában találja magát, ahol 12 órát robotolhat az éhhalál ellen.
Le mindennel!
A civil mozgalmak valójában csak nem tudják megfelelően megfogalmazni, hogy mi a bajuk. Ezért rontottak kezdetben a pártokra, a parlamentarizmusra, az elmúlt 25 évre. Ezért most a népszavazás-cunami, ami csak a rendszer következményeit célozza és nem a rendszert. Pedig minden megnyilatkozásuk arról szól, hogy a rendszert akarják megváltoztatni. Kelet helyett nyugatot, zsarnokság helyett szabadságot, a hülyeség kultusza helyett az okosak tiszteletét, ősfasizmus helyett liberális demokráciát.
Unió pártot! Mert az euroatlanti integráció maradt célminimumként a modern Magyarország híveinek. Azt reméljük, hogy a józanság földjén könnyebb lesz majd kijózanodni és józannak maradni.
Na, dőljünk hátra!
