Adna pénzt, hogy megdőljön a rendszer? Akkor bajban van.

   Nem, nem a rendszerdöntőket, nem az akcióhősöket, hanem a leomlott rendszer után következőket váltó újjáépítőket kell most támogatni azoknak, akiknek van a jövőbe aprítani valójuk. Nem bonyolult, csak két lépéssel van előre. A zsarnokság így, vagy úgy nyilván összeomlik. A romokra felkapaszkodó ellenállók, partizánok, leszámoló biztosok hamar elbuknak az újjáépítésen. Őket váltják majd a szorgos építők. Az ő munkájuk tök uncsi lesz remélhetőleg. Nem lesznek szóvirágok, érzelmi tirádák, kiátkozás és megmondás, hanem ha szerencsék lesz, akkor döcögve magyarázó hivatalnokok intézik a közügyeket, a választott képviselők pedig szakértők tanácsait mérlegelve döntenek hangsúlyokról és nem értékekről, mert az értékrendje a IV. Köztársaság polgárainak  lényegében hasonló lesz.

Zapatisták, reformerek, fiatal demokraták és naná, hogy az SZDSZ

   Van egy kis gond Orbán rendszerének felszámolásával. Mivel a demokrácia tényszerűen megszűnt Magyarországon (ne a titkos választások lehetőségére tessék gondolni, az még Rákosi alatt is volt, hanem a választás lehetőségére, az alternatívák esélyegyenlőségére és az ezt elérhetővé tevő források rendelkezésre állására stb.), így marad a kérdés, hogy mi a teendő? A válasz nagyon fog tetszeni sokaknak: semmi teendő nincs, csak terveket szőni.

   Az értelmiségnek beakadt a rezsim otrombasága feletti hüledezés. A rendszer mibenlétének egyre szofisztikáltabb leírása már konfuciusi magaslatokra hágott. Fokozni még biztos lehet, de nem érdemes, mert csak az unalmat dagasztja. Azon rugózni, hogy egy agresszív részeg éppen mit ver le, vagy hova piszkít, nem érdemes. Értjük, hogy totál kivan, detoxban a helye.

   A gondolkodó embereknek most dönteniük kell, hogy a nemes, ám eredménnyel nem igazán kecsegtető harcra vagy a háború utáni építkezés előkészületeire fordítják az energiáikat. Mindkét választás helyes. Orbán bukását azonban nem a külső vagy belső támadások okozzák majd (ezek éppen, hogy szilárdítják), hanem rendszerének életképtelensége, fenntarthatatlansága. A jobbhíján menekültellenes népszavazásnak keresztelt Unió ellenes puccs kudarca például annak volt köszönhető, hogy a választók jól rezonáltak a karosszék kampányra, hogy: „Ne csinálj semmit és te leszel a győztes!” A dolog működött. Az Ellenállás a legnagyobb sikerét a semmittevésre buzdítással érte el. Akik ezt képviselték, azok megérezték akarva-akaratlanul a rothadás ízét, a közöny pusztító erejét.

A fütyülők

   A közönnyel szemben áll a tűrhetetlent tűrni nem képes harcos tenni akarás, a nemes hevület. A hangládával a hátán Putyint fütyülő Juhász Péter, a Feketeruhás Nővér, Gyurcsányék nyugdíjas kommandója és sokan, akiknek már vagy nincs vesztenivalójuk, vagy annyira elszántak, hogy nem törődnek következményekkel, támogatottsággal és néhányad magukkal rontanak a rezsimre. Ismerik egymást arcról, névről. Ha ők nem lennének, akkor sokan azt hihetnék, hogy senki nem emel hangot a zsarnokság ellen. Ők a hab az ellenállás tortáján, ám miután nincs torta, így joggal érezhetik, hogy ők maguk az Ellenállás. Tevékenységük azért felbecsülhetetlen, mert olyan látványos hibákat kényszeríthetnek ki a rendszerből, mint pl. a 2006-os oszlatás volt. Idegesítőek, de nem csak a hatalomnak, hanem a semmittevőknek, a fotel forradalmároknak is, mert állandóan szembesülniük kell tetteik hiányával. Szépen cseng majd a nevük, mint Krassóé. Aki anyagilag támogatni akarja őket jól teszi, de tudnia kell, hogy ők immunreakciók. Akkor is léteznek, ha senki nem segít nekik, mert őket a zsarnokság hívta életre és tartja mozgásban. Kihívásmeghajtásúak.

A következők

   Az Orbánváltó fundraising rally nagy hozamot ígérő vigécei az „ezek mennek, mi jövünk, és minden jó lesz, mint régen” típusú vállalkozók. Lesz jogállam és lesz kártérítés is! – ígérik ki nem mondva, és komolyan hisznek is benne. Sőt, azt is el tudják képzelni, hogy az MSZP meg az apró (Együtt, Párbeszéd stb.) a Jobbikkal, akiről értsük már meg, hogy nem esznek cigányt reggelire, meg zsidót vacsorára (volt ilyen, de már elmúlt), összefogva megnyerik a választást. Ha nem, akkor még az LMP mindig ott lehet. Ráadásul itt a Botka, mint csodalény, aki már bizonyított, rátermett stb. Szóval támogatni kéne egy kis pénzzel a kampányt. Is.

   Ok, hogy a metrónak nagyobb a füstje, mint a lángja, de azért azt nem nehéz észrevenni, hogy az MSZP valamelyik keze, feje, lába stb. rendre a 4-es metró alagutjából mászik elő. Pénzt áldozni erre a projektre olyan, mint egy szűk lyukon benyúló majom kezébe banánt nyomni. Se megenni, se eldobni nem tudná, mi meg várhatnánk addig, amíg a Fidesz ki nem eszi a kezéből. Így etetnek ők.

A Momentum

   Amikor ezeket a sorokat írom, akkor az éppen aktuális „mindenki húzzon a csába” formáció a Momentum. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne ők lennének az igazi elküldők. Azt azonban látni kell, hogy volt már egy-két próbálkozó a töketlen fecske sebességét megbecsülni. A Momentum aláírást gyűjt (nagyon helyesen) a budapesti olimpia ellen, és közben kicsúszik a száján ez meg az. Ezek nyilván gyerekbetegségek, hogy minden helyet a Nemzeti Múzeum lépcsőjének nézve ilyesmiket kell kiabálni, hogy az egyik kutya másik eb, mi aztán senkivel, esetleg valakivel talán, meg új időszámítás stb. Fontos emberek és jó arcok. A kérdés tényleg az, hogy tudnak-e terveket szőni. Hogy szőttek-e már, vagy a szakértelem bolsevista trükkjét ők is elutasítják. Az ugyanis a szürke, unalmas irodákból gomolyog elő, és nem hogy szárnyakat adna, hanem szárnyakat szeg. A realitás béklyóit aggatja a nagy ívek szerelmeseire. Nem elképzelhetetlen, hogy a párttá alakuló Momentum érez majd késztetést arra, hogy szellemi műhelyek munkáit használja.

   Azért ne felejtsük el, hogy az SZDSZ, a rendszerváltás mára megkaraktergyilkolt áldozata úgy tudott a magyar történelem egyik legfontosabb pártja lenni (és kimúlta okán már az is marad az idők végezetéig), hogy 11 ügyvivője, ellentétben a riválisokkal, egyszerűen csak okos volt. Úgy értem, hogy az okosnak a művelt, jószándékú, tisztafejű értelmében és nem a dörzsölt, ravasz, cseles mai terminológiája szerint. Világos mondatok, egyszerű és érthető okfejtés, semmi hablaty. Na, ez nagy kihívás, így ráfordulni a népre.  A Momentum támogatásához azért még kellene egy kis önerő, és nem csak mozgalmilag, hanem szellemileg is. Ha önnek sok pénze van, akkor fel kell készülnie, hogy lehet, hogy majd a Momentumot kell támogatnia, de addig még érdemes kivárni, nehogy fedezetlen shortolásba fusson.

Milliomos vagyok, akkor most kinek adjak?

   Adjon a tudósoknak, a gondolkodóknak, a terveket szövőknek. Független szervezeteknek, intézeteknek, akik a leomlott rendszer után következőket váltó újjáépítők, vagy az ő holdudvaraik lesznek. Most a legfontosabb, hogy legyenek tervek, elképzelések, cselekvési és stratégiai gondolatok. Legyenek, maradjanak olyanok, akik szerint érdemes tervezgetni. Impulzív percemberkék, Herkulesek és tutimondók helyett adjon egy kis pénzt az alapozásra. Nem sokan foglalkoznak ilyennel, de látjuk mi a vége, ha elmulasztják. Ez a támogatás nem látványos, „nem jön vissza”, ebből nem lesz pénz, hatalom. Csak talán egy kicsit jobb ország.

   Orbán rendszere törvényszerűen összeomlik. Aztán lesz egy kis zűrzavar. Aztán lesz egy jobb ország, de annak az alapjait most kell megtervezni, hogy a zűrzavar végeztével legyen mit lerakni.

   Na, dőljünk hátra.

Döntsd el, hogy az alábbi állítások közül melyik hamis:

1. Ha több a párizsi mint a papír, akkor az rendben van, hogy 10 dkg helyett csak nyolcat kapsz.
2. Ha valamit 3 millió ember támogat, azt nem lehet figyelmen kívül hagyni, de figyelmen kívül lehet hagyni, ha 5 millió ember nem támogat valamit.

Példa 1.

 Nem igaz, hogy a vizes VB-n az 50 m-es medencében a magyar versenyzőknek csak 41 métert kell úszniuk ha vezetnek, utána kijöhetnek a vízből. Ez az eredmény pl. érvénytelen.

Példa 2.

 Az Amerikai Egyesült Államok 5000 km-re fekszik Észak-Koreától. Észak-Korea  kilő egy rakétát,  ami 4100 kilométer megtétele után a vízbe csapódik a halak nagy szomorúságára. Másnap Észak-Korea bejelenti hogy szénné bombázta Amerikát. Na, ez például érvénytelen találat.  Még akkor is érvénytelen és eredménytelen, ha a rakéta 98 %-ban robbanó anyagból állt, mint ahogy azt megtudhatjuk Kim Dzsongun sikerjelentéséből.

Példa 3.

 Ha egy 1000 fős moziba 420-an mennek el és ebből 400 ki is nyitja a szemét, attól az a film még totális bukás. Hiába mondja a rendező, hogy de hát a nézők 98 %-a végignézte, úgyhogy adjanak még pár milliárdot a Szeresd a  törpét VI. részére. Ez a kérés általában nem eredményes. Általában.

Példa 4.

 Az új, 500 m hosszú Duna hídból, a rendelkezésre álló pénzből 410 m készül el. A kormány 98%-a szerint összekötötték a két partot. Te szívesen átkelnél?

Példa 5.

 A Rolling Stones Budapesten koncertezik. Az a fellépés feltétele, hogy a tízezer fős aréna legalább fele megteljen. 4100-an mennek el, így a koncert elmarad. A szervezők bejelentik, hogy ilyen eredményes buli után a Pink Floydot is meghívják másnap, mert ez a csodálatos közönség megérdemli. Te elmennél?

Ha még több példára van szükséged, akkor keresd meg a bárhol ingyenesen fogható közszolgálati csatornák egyikét.

Na, dőljünk hátra.

   Forrnak az indulatok. Az ellenállók dühösek, az opportunisták kétségbe vannak esve. Az alapkérdés az lett, hogy szabad-e érintkezni az ellenálláson belüli közmegegyezésként zsarnokságnak elfogadott rendszerrel? Érintkezés alatt pedig azt kell érteni, hogy dolgozni nekik, fizetségért tenni ezt-azt.

   Mondjuk a Quimbynek koncertezni Tusványoson, Eörsinek elfogadni egy kormányzati felterjesztést, átvenni díjakat, beállni diplomatának, leadni pénzért aljas hirdetéseket, pályázaton indulni és nyerni stb. Ezekben a példákban az a közös, hogy mindegyik teljesen másról szól. Az ellenállás őrzői persze meglátják bennük a szörnyűt: az Orbán által uralt közpénzekből fizetnek olyan munkákért, amelyek működtetik a rendszert, vagy éppen a szalonképesség látszatát tartják fenn. Hát ez bizony igaz. Mint ahogy az is, hogy közpénzből, Fideszes kegyencként vegetálnak a színházak, sportolnak a sportolók, de még az orvosok és a tanárok is az Orbán kormány általunk sütött kenyerét eszik, fenntartva ezzel a működést. Vajon kollaboránsok-e ők?

   Nem újkeletű a kérdés, és persze a válasz is kiolvasható a történelemből. Merthogy ez a sztori csak az utóbbi száz évben számtalanszor lezajlott, ráadásul elég jól dokumentáltan. Az elnyomó, ellehetetlenítő, zsarnoki rendszerekben, ahol a hatalom totális, óhatatlanul elhatalmasodik a tehetetlenség miatti frusztráció és a düh a rendszer ellenfelei között. Mivel ellenzékinek lenni lehetetlen (az demokratikus műfaj), ezért az ellenállás militáns szabályait kezdik magukra alkalmazni a szereplők. Azaz, hősöket és árulókat keresnek maguk között, tehát egymásnak esnek. Van egy csomó rossz és néhány jó hírem a számukra.

   A jó hír az, hogy minden zsarnokság véget ér, mert ha valamit a történelem bebizonyított, akkor azt, hogy ez a fajta hatalmi mechanizmus illogikus, tehát instabil, azaz egyszer csak összeomlik. Ráadásul az esetek nagy részében magától, ugyanis bár nyomásra szilárdul, de a rothadásra szépen reagál. Az összeroskadás, vagy az enyészet az ilyen rendszerek vége. Nem véletlenül keresi Orbán a konfliktusokat, hiszen a buborékot is a felületi feszültség tartja össze.

   További jó hír a túléléspártiaknak, hogy az összeomlást követő zűrzavar utáni konszolidáció, majd az új rend kialakítása együttműködést igényel. Mondjuk ez egyben rossz hír az ellenállás partizánjainak, mert az ő csodálatra méltó alkalmasságuk a küzdelemre, általában bosszantó alkalmatlansággal párosul a békeidőbéli konszolidációban való részvételre. Aki háborút nyer, az könnyen veszíti el a békét.  Más skill.

Nekik dolgozom, most mi lesz?   

   Nyilván lesz valamiféle megtorlás (igazságszolgáltatás), annak azonban mélysége kiszámíthatóan elhanyagolható kell, hogy legyen, ha stabil, békés rendszert akar a társadalom. Bizony, együtt kell működni az embertelen Orbán rendszer kegyenceivel, kiszolgálóival. Az ő sorsuk jobbára nagyon is emberi. Nyilván a vezetőivel nem, sőt valószínűleg egy lusztrációs törvényben próbálják majd kizárni őket egy darabig a közügyekből. Ne feledjük, a jogi megítélés azért az lesz, hogy alkotmányellenesen, a hatalom kizárólagos megszerzése érdekében döntötték meg a harmadik köztársaságot. 

   Persze lesznek túlkapások is. Rezsiharcos, migránsozó óvodavezetők, iskolaigazgatók simán alanyai lesznek majd a bosszúnak, ha miattuk rúgtak ki egy-egy revánsra éhes áldozatot. Márpedig ezekből is van szép számmal, de a helyzet az, hogy lényegében ugyanazok fogják működtetni a negyedik köztársaságot, akik a NER-t is működtették. Azok, akik úgy döntöttek, hogy jó, akkor itt fogunk élni, óhatatlanul azt is eldöntötték, hogy itt fogunk túlélni. Ők most kénytelenek elviselni a kollaboráns bélyeget, a felvont szemöldököt, a „tartás” hiányának számonkérését, de mégis, ők megbízható építőkövei lesznek az új rendszernek, mert nem zakkantak annyira bele a régibe. Túlélték. A zakkantak csak az átmeneti zűrzavarban fognak bajt okozni, mondjuk a tapasztalatok szerint jókorát.

És mégis

  Dicsőség az ellenállóknak, a partizánoknak, a forradalmároknak. Most övék a terep. Nélkülük nem jönne elő ilyen plasztikusan a rendszer abszurditása, nem lenne ennyi kikényszerített hiba, bevallott-kitartott szerető, lebukott Fideszes. Viszont ha jót akarunk, akkor, ha opportunistát látunk fordítsuk el a fejünk, ha valódi kollaboránst, akkor írjuk fel a nevét a fodrásznál. Egyébként meg nyugi. 

   Na, dőljünk hátra.

Balog miniszter, Orbán Viktor lelki vezetője nem is sejtette, mennyire tömören fejezte ki az általa működtetett rendszer lényegét, amikor azt találta mondani, hogy túltoltuk. Talán ahhoz hasonlatos ez a vallomás, amikor Grósz Károly egyik utolsó interjújában arra a kérdésre, hogy tudna-e mondani olyasmit, amit szerinte a szocializmusban elrontottak, azt felelte, hogy talán a virslit. A virslit. Ebben a beismerésben benne volt a Kádár rendszer minden kudarca. Mert nem az a baj, hogy elrontotta, az csak tragédia, a baj az, hogy megtehette. Amikor az államhatalom virslit ronthat, akkor zsarnoki és kontár.

   Rákosival, Sztálinnal sem az volt a baj, hogy világbékét akartak, hanem az, hogy túltolták. Lényegében arra a következtetésre jutottak, hogy akinek nem ízlik a virslijük, az ellenzi a világbékét, tehát háborút akar, tehát közellenség, tehát Gulág. Később persze már a virslit sem kellett belekeverni. Nem azért volt ez, mert az egy különösen kegyetlen diktatúra lett volna, holott az volt, hanem törvényszerűen minden zsarnokság diktatúrába, a diktatúra meg terrorba torkollik. Mindennek az oka pedig az, hogy túltolják. Minél hülyébb volt valaki, annál jobban szolgálta a nagy célt, annál nagyobb stallumot kapott. A túltoló-képesség lett az egyetlen szelekciós tényező. Ismerős, ugye?

   Vannak, akik szerint a zsarnok szeretetéhsége csap át követelőzésbe, majd fenyegetésbe, később megtorlásba. Nem a gonoszság működteti, csak túltolja a szeretet kikövetelését. Persze az meg már maga a gonoszság. Most aztán túltolták, Balog meg jajong, hogy rátolták a házat a kabátra. A rátótiak meg néznek hitetlenkedve, pedig együtt tolták.

Ki oktat?

   A pedagógusok elmúlt húsz éves ténykedése nélkül nem alakulhatott volna ki ez az egybites társadalom. Komoly pedagógiai munka van abban, hogy milliók hiszik el a „rezsicsökkentést”, az ingyenes „devizahiteleket”, a „migránsveszélyt”, a „megvédett” nyugdíjakat és a kertvégi stadionok szükségességét. Tanárnak csak a legelhivatottabbak és a mindenre alkalmatlanok mentek. Sejthetjük az arányokat. Nem volt ritka, hogy a rendszerváltás tájékán például egy nyelvtanár egyik pillanatban tolmács volt a külföldi befektetőnél, másik pillanatban már ügyvezető. Mások nyelviskolát alapítottak. A legjobb reáltanárokból programozó, vállalkozó lett. Aki a 90-es években a szabad szellemet, a lehetőségeket kereste, az messze elkerülte az iskolák áporodott, kontraszelektált világát. A tanáriban kiröhögték az okostáblával, iskolaszékkel kampányoló politikust, esküdt ellenségei voltak a modernizációnak. Szakmapolitikájuk bérpolitika volt, szakszervezeteik bértárgyalók.

   A tanítványok meg olyanok lettek, amilyenek: ügyeskedő kamugépek, vagy az osztálytalálkozóra fapadossal érkező migránsok. Mára viszont az a helyzet, hogy a pedagógusok maradtak ez egyetlen olyan jelentős csoport a társadalomban, akik még tudják, hogy milyen az, amikor a rossz tanuló felel. Hoffman Rózsa még csak egy távoli széltolónak hatott, de Czunyinéval és a KLIK-kel beköszöntött a macera kora. A tanári szobák fülledt posványába igazi lápi szörnyként siklott be a megfoghatatlan orbáni hatalom. Ráadásul olyan hatalom, aminek ellentétben az önkormányzati kiskirályságokkal, még igazi kegyeltje sincs. És elkezdett hülyeségeket beszélni, meg utasítgatni marhaságokra. Aztán azt követelte, hogy mindenki kamuzzon, majd figyeljék egymást, hogy hogyan kamuznak. Közben meg nem fűtött, nem adott krétát, fizetést és fénymásolópapírt. Na, ekkor dugták ki a fejüket a pedagógusok a levegőre, mert már az is élvezetesebbnek tűnt, mint tanári. És őszintén megdöbbentek. Kiderült, hogy olyan szellemi képességű hatalom igazgatja az életüket, amelyet, ha tanítvány lenne, praxisuk során azonnal kisegítő iskolába utalták volna, mert antiszociális, viselkedészavaros, kőbuta, agresszív fajankó, aki feltétlenül speciális nevelésre szorul.

Kés, villa, tányér

   Most, hogy a pedagógusok Orbánt rajtakapták, hogy sem a komornyik, sem a lakájok, de még az asztalkörül lebzselő cimborák sem tudnak késsel-villával enni, nagy lett a riadalom. A rossz tanuló először, mint ahogy a rossz tanulók szokták, támadva védekezett, hogy a tanárok nyilván ávós körömtépkedők gyerekei, akiket a vérszomjas Gyurcsány és Tóbiás hergel, merthogy egyébként maguktól gondolkodásra képtelen senkik. Ez már bejött az elmúlt nyolc évben, remélte, hogy most is működik. Csakhogy a tanerők gyárilag gyanakvók, és rögtön látták, hogy csak egy hülyegyerek hadonászik egy varázspálcának képzelt saját töltésű csabai kolbásszal. Aztán a rossztanuló kapott két sallert. Erre azt mondta, hogy akkor ad az igazgatóknak bankkártyát, hogy legyen krétára, csak ne buktassák meg. Ekkor jött a koki.

   Most meg ott tartunk, hogy a rossz tanuló beküldte az egyik rokonát, akinek papírja van róla, hogy a család azon kevés tagjai közé tartozik, akik ettek már tányérból, késsel-villával, hogy kápráztassa el a sok megveszekedett pedagógot az ő kifinomultságával. Ajánljon nekik saját KLIK-ket, ha kell minden iskolának külön-külön, szemhunyást és zsebpénzt, csak menjenek már haza, amíg a Volánosok, meg a vasutasok nem kezdenek el sztrájkolni. Mert ha azok sztrájkba lépnek, akkor itt maradnak a tanárok a nyakukon. Még szerencse, hogy az egészségügyiek sztrájkját majd észre sem lehet venni, mert az különösebb változást nem fog jelenteni a kórházi ügymenetben.

Na, dőljünk hátra.

   Kézre eső gondolat lett szapulni a magyarországi ellenzéket. Az értelmiség hüledezik, hogy ezek mennyire bénák, de még a hírhedt fotóköpködő, viccmesélő kormánypárti komikus is abban látja az orbáni lószaladást, hogy hja, kérem, ilyen ellenzék mellett ez bizony törvényszerű.

   Az ellenzék pedig csakugyan könnyű, erről kár lenne vitát nyitni. Csakhogy. Az ellenzékiség demokratikus műfaj, ha úgy tetszik a demokrácia fokmérője az ellenzék milyensége. Vigyázat, nem fordítva, mint ahogy manapság szajkózzák, nem az ellenzék silányságától lesz a demokrácia hitvány! Ha minőségi a demokrácia, akkor minőségi ellenzéke adatik. Ez egyszerűen azért van így, mert a többség határozza meg a kisebbség kereteit, erőforrásait. Egyszerűen szólva, ahol a demokrácia csak kvázi demokrácia, ott az ellenzék is csak kvázi ellenzék. Az kisebbség állapotáért a többség a felelős.

   Nem jegyzett fel a történelem olyan zsarnokságot, amelynek számottevő ellenzéke lett volna. Gondoljunk csak Sztálin, Ceaușescu, vagy akár Kádár ellenzékére. Ezek a rezsimek demokratikusnak mondták magukat. Általános, titkos választójoggal választották a zsarnokot, csaknem 100%-os többséggel. A vezér előszeretettel hivatkozott a mindent felülíró támogatására és a „másként gondolkodókkal” való különleges bánásmódra. A zsarolástól, a megfélemlítésen át a korrupción keresztül minden eszközzel „kezelték” a változást akarókat, aminek az lett a vége, hogy tönkrement egzisztenciák és kollaboráns gerinctelenek alkották a komolyan nem vehető alternatívát. Senki nem szavazott volna egy nyomdagépet rejtegető tébolyultra.

Naná, hogy nincs alternatíva

   Amikor Magyarországon az ellenzék tehetetlenségéről, ostobaságáról, inkompetenciájáról, kicsinyességéről stb. folyik a diskurzus, akkor senki nem veszi figyelembe, hogy valójában az orbáni kvázi demokrácia ellenzéknélküliségének a tünetegyüttesét látja. Ennek az a banális oka, hogy zsarnokságban nem szőnek terveket a hatalom átvételére, mert az de facto illegális, hiszen a többség akarata ellen irányul, arra pedig úgymond jogos megtorlás a válasz. Nem véletlenül hangzik el Fideszesek szájából az aduász minden kritikára: „Az fáj nekik, hogy most mi jöttünk.”  Még a civilek is, akik demokráciaépítő programokat támogatnak számíthatnak rendőrségi attakra, adóellenőrzésre stb. Ellenzéki aktivisták és családtagjaik nem kaphatnak állásokat, legyen szó akár óvónői, vagy dadus posztról, de a közmunkát is lojalitás alapján osztják. Ezen a talajon nem sarjadhat alternatíva, csak düh és elkeseredettség.

   Nincsenek szellemi műhelyek, forgatókönyvek, kiművelt politikusok, tanácsadók. Igazából egyik oldalon sincsenek, de míg a hatalom arroganciával és kommunikációval pótolja/leplezi ezt a hiányosságát, az ellenzék hűlt helye naponta közszemlére tétetik, mutatván Orbán alternatívanélküliségét.

Nincs ellenzék, ellenállás van

   A menekültváltság során Orbánt a keleti fényben nézők erős embernek látják, a nyugati fénytörésben azonban erőszakosnak és aljasnak látszik. Alighanem ezt gondolják azon nyugati vállveregetői is, akik egyébként szeretnek vérebet tartani házőrzőnek, és ha széttép egy kerítésen átmászó éhenkórászt, akkor dicsérik, de a házba soha nem engednék be. Most éppen a keresztény világ megmentőjeként ünneplik hívei, ám úgy látszik, hogy az elismerést a keresztény világban nem tudta kikövetelni. Diadalmenetben masírozik a sallerért. Az ENSZ főtitkára egyenesen iszonyatosnak nevezte tetteit.

   Ha nincs ellenzék, akkor ellenállás van. Az ellenzékiség alapja a demokratikus politikai váltógazdaság. Az ellenállás alapja az elégedetlenség, az elégedetlenség alapja a bizonytalanság, a vesztenivalóval rendelkezők elkeseredettsége. Mivel Orbán éppen a napokban teremti meg sziget Magyarországot (minden szomszédunk – aki felé nem mi zártuk le – zárja a határait), ennek nem csak politikai, hanem gazdasági következményei is lesznek. Egyre hangosabb a követelés a nyugati sajtóban (amely Orbán Viktor szíves közlése szerint nem szabad), hogy ne etessenek fenevadat. Ha elapadnak a források, akkor a hordában vadászó társadalmi agresszorok egymást nézik majd prédának. Vannak már jelei. Ez nyilván káoszhoz vezet, majd bele a szakadékba.

   Nem érdemes a Parlamentben ülő kvázi ellenzéktől várni megoldást, mert parlamentáris keretek híján eszköztelenek, kontraszelektáltságuk okán alkalmatlanok. A zsarnoknak meg nem természete odaállni az emberek elé és azt mondani, oh pardon, zsarnok voltam, szakadékba vittem az országot, de most jöjjön a demokratikus választás, juhéj!  Hatalmi erózió és szervezetlen dühödt ellenállás tűnik a legvalószínűbb jövőnek. Az sem kizárt, hogy egy rövid ideig valami újfasiszta galeri ragadja majd magához a hatalmat, mint ahogy az lenni szokott. A vége újjáépítés. Addig, persze, ha lesz vezére az ellenállásnak, az bizonyára felszólítja majd az ellenzéki pártokat, hogy jöjjenek ki a parlamenti bábszínházból. Talán lesz, aki kijön. Ne bántsuk az ellenzéket, mert csak annyi a bűne, hogy lehetne egy kicsit okosabban lényegtelen.

Na, dőljünk hátra.

   Alighanem igazuk van azoknak, akik szerint a nyereg alatt puhított fifikás agyvelővel szemben valami kívánatosabbat kellene felmutatni fogyasztási célból a magyar embereknek. Világosat, magától értetődőt, vállalhatót, olyat, amivel érzelmileg is azonosulhat a modern európai ember. Olyat, amit nem félszívvel, hanem teljes meggyőződéssel érdemes képviselni, megvédeni.

   Magyarországon a társadalmi törésvonal nem a jobb és bal, liberális, zöld stb. erők között húzódik, hanem a nyugatos, okos, toleráns européer értékrend és a keleti, gőgös, despotikus értékrend között. Nagyon helyes, hogy az európaiak elutasították, hogy a kereszténységre való hivatkozás szerepeljen az EU alapszerződésében, már csak azért is, mert ez még mindig egy vallási csoport hitét jelenti, és mint ilyen, természetesen, intoleráns és kirekesztő. Ami viszont a keresztény gyökerek kulturális lényegét illeti, az nem volt soha vita tárgya.

   Durván leegyszerűsítve: az európaiak a szeretetben és a megbocsátásban hisznek, miközben elutasítják a gyűlöletet és a bosszút. Más kultúrákban a reváns elmaradása a szégyent és a megbélyegzést hozza magával. Ezekben a gyűlölet és a bosszú a társadalom egyik szervezőereje a családtól az államig. Ez nem azt jelenti, hogy a gyűlölet és a bosszú nem lenne az európai mindennapok része, ám az európaiak tudják, hogy ez a rosszabbik énjük, ami ráadásul soha nem is bizonyult hosszútávon eredményesnek. Sikeresebbek azok a népek, amelyek szeretetben élnek, mint amelyeket a bosszú emészt.

   Mindebből következik, hogy a magyar társadalom áhított közös nevezője a nyugati kereszténység alapvető értékközössége, amit minden aktuálpolitikai felhangja és sutasága ellenére is az Európai Unió képvisel a legvilágosabban. Az Európai Uniónak nincs ellenségképe, nem akar „visszaszerezni”, „visszaverni”, „megbosszulni”. Gyönyörűségesen mondva: fejlődni akar boldogságban, jólétben, szeretetben. Ehhez a történelem által kivívott eszméket, a szabadságot, a szolidaritást, az egyenlőséget választja támaszul. Magyarország jelenlegi kormánya a gyönge szeretet helyett az erősen édes bosszút ajánlja polgárainak.

Unió pártot!

   Ahogy leépült szellemileg és anyagilag a magyar politikai elit, úgy nyert tért az erőszakos bandaszellem az ország irányításában. Mivel a szabadság kivívásának élménye hiányzott, a szabadság megvédésének belső indíttatásai sem léteznek. Annak, aki most szembeszáll a rezsimmel, teljesen hiábavaló olyan szabadságélményekre, értékekre hivatkozni, amelyeket az ország tömegei soha nem éltek meg, és még az oktatás során sem találkozhattak velük soha. Ha egyáltalán létezik kudarc a rendszerváltással kapcsolatban, akkor az az iskolákban keresendő.

   Amit viszont elég sokan megértenek, az a különbség Csap és Nickelsdorf között. A legegyszerűbb elmagyarázni, hogy miért jobb a nyugati nyitás a keleti nyitásnál, ha a keleti és nyugati határainkat összevetjük. Ha Oroszországot, Kínát és a despotikus olajsejkségeket Amerikával és az EU-val hasonlítjuk, akkor teljesen világos a különbség. Hisztérikus kivagyiság vagy nyugodt erő?  Egy szál karddal el lehet rohanni akár Rómáig is, ám Róma áll, Attilának a sírját sem lelik. Az Unió párt válaszai pedig egyszerűen kitalálhatóak lesznek, még a bonyolult problémákra is. Azok ugyanis létező, okos nyugati válaszok, megközelítések.

Harmadik utas a halál!

   A cigányság, a bevándorlás, az elöregedés, a versenyképesség hanyatlásának feszítő kérdéseire nem a mai kocsmaharcosok válaszait kell odapökni. Ezeknek a lényegük az, hogy mindenki tőlünk tanulta azt amit tud, a mi utunk nem kerül keletre, vagy nyugatra, hanem átmegy a hegyen. Léteznek azonban érvényes válaszok is, az új pártnak pedig meg kell találnia a valódi kérdéseket is. Az Unió párt okos emberek pártja lesz, tehát nem nézi le a butákat. A buta ember ismérve, hogy megveti az okosabbat, lenézi a nála is gyengébb képességűt. Ettől aztán büszke.

Simicska nem csúnyán beszél, hanem csúnyán gondolkodik

   A mérvadó elemzők azt állítják, hogy Veszprémben, ahol egy független jelölt nyert, nem az ellenzék győzött, hanem a Fidesz vesztett. Alighanem egy kis kiegészítéssel igazuk van. Nem az ellenzéki pártok győztek, de a rendszer ellenzéke igenis győzött.

   A bal- és jobboldali pártfelosztás annyira korszerű, mint a munkásosztály meg a parasztság létezésére hivatkozni. Ezek a terminológiák ezen a vidéken olyan 60 éve tartalmukat vesztették.

   Aki ma a „merjünk baloldalinak lenni”, „újítsuk meg, formáljuk át a baloldalt”, „igazi baloldali pártot”, „bocsánat, hogy nem voltunk eléggé baloldaliak”, „mi vagyunk az igazi baloldaliak” stb. szövegekkel támad, az csak azt bizonyítja, hogy nem értette meg a magyar politikai-társadalmi krízis lényegét. Nem a baloldal és a szolidaritás hiánya a baja Magyarországnak. Az csak a tünet. A józan ész hiányától fáj ma Magyarország, amely civilizációs és kulturális diszfunkcióktól szenved.

   Sokan nem vették észre, hogy amikor Simicska Lajos azt mondta az újságíróknak, amit mondott, akkor nem a közvéleményhez beszélt, eszében sem volt a közvéleménnyel tudatni, hogy ő a miniszterelnököt fürge ondónak látja, főleg nem dehonesztáló céllal. Itt a sajtót csak közvetítővonalnak használta, és valójában Orbánnak mondta, hogy: „G@ci vagy, he!” Méghozzá a saját nyelvükön üzent. Fellebbentette egy pillanatra a fátylat a hatalom belső normáiról. És mivel a beszéd náluk is a gondolat közvetítésének egyik eszköze, ezért joggal állíthatjuk, hogy így is gondolkodnak. A macsó, bazári, simlis maffianyelv az, ami a legjobban kifejezi gondolataikat. Aki nem beszéli az útszéli magyart, az nem csak a szavakat, de a tetteket sem értheti meg. Aki arra a kérdésre, hogy „Hová megy?” azt üvölti felháborodva, hogy „Milyen libát?!”, az nyilván más koordináta rendszert használ.

A siserehad

   Minden jel arra mutat, hogy a társadalomnak lenne igénye lerázni magáról ezt a ráakaszkodott siserehadat. Teljes félreértése a Fideszes hatalomgyakorlásnak, hogy az elbutított tömegek még butább vezetőket kívánnak. Ennek az orbáni szelekciónak látjuk nap mint nap tragikomikus megnyilvánulásait, amikor nőverő, lakást növesztő, nyugdíjast hasba rugó, ősmagyar agysebészetről hadováló, lézerblokkoló figurák arról értekeznek, hogy a világ naponta csodálja, de főleg irigyli a magyar leleményt. Az emberek szeretik a jót, a szépet, a magasztost, és a maguk gyarlósága okán nem a talmi, hanem a különb vonzza őket. Európa különb, mint mi vagyunk. Európa különb a németeknél, franciáknál, angoloknál és minden egyes nemzetállamnál. Az egész több, mint a részeinek összessége. Fellini nem Bergmannál, hanem Bergmannal nagyobb. Akivel komolyan elhitették, hogy a nőverés, pálinkafőzés, a fifikás „nemtaggyűlésezés” és az „X”, „Y” és „W” nélküli rovásírás a kimagasló magyar érték, az előbb-utóbb egy kínai gőzmosodában találja magát, ahol 12 órát robotolhat az éhhalál ellen.

 Le mindennel!

   A civil mozgalmak valójában csak nem tudják megfelelően megfogalmazni, hogy mi a bajuk. Ezért rontottak kezdetben a pártokra, a parlamentarizmusra, az elmúlt 25 évre. Ezért most a népszavazás-cunami, ami csak a rendszer következményeit célozza és nem a rendszert. Pedig minden megnyilatkozásuk arról szól, hogy a rendszert akarják megváltoztatni. Kelet helyett nyugatot, zsarnokság helyett szabadságot, a hülyeség kultusza helyett az okosak tiszteletét, ősfasizmus helyett liberális demokráciát.

   Unió pártot! Mert az euroatlanti integráció maradt célminimumként a modern Magyarország híveinek. Azt reméljük, hogy a józanság földjén könnyebb lesz majd kijózanodni és józannak maradni.

Na, dőljünk hátra!

(undorító szöveg következik)

Pesti vicc:

A részeg lehányja a villamoson a mellette utazót.

– Maga disznó! – fakad ki a lehányt utas.

– Még hogy én?! Hát nézze meg a saját ruháját! – csattan fel a részeg.

   Orbán Viktor, a fifikás, nagy találmánya az volt a politikában és a gazdaságban, hogy ő nem szarik a kútba, hanem csak a kávájára, oszt belelöki. A hercegek, bárók meg csak azért nem tudták csapkodni nagy hahotájukban a térdüket, amiért ennyi ész jutott az ő vezérüknek, mert kilögybölték volna a palackos Eviant.

   A kútra járók meg szóhoz sem jutottak, mert bár mondták ők, hogy, de hát ebbe bele van szarva, ám a szolgabírók, a hajdúk és a porkolábok mind őket húzták deresre, hogy hazudnak és jelentsék föl a vezért, ha látják őt kútba szarni. Persze ilyet senki nem látott.

   Orbán, a fifikás, nem hajtott be adót, mert ő nem sanyargatja a népet, ám ha valaki telefont, kenyeret, pénzt, gázt, vagy bármit árult, annak azonnal adóbehajtóvá kellett avanzsálnia. Aki meg kimelegedett a nagy adóbehajtásban, vagy megpihegősödött, amikor megkergették a népek, azt várta egy nagy pohár finom víz a kútból. Így készült a szobra Orbánnak, a fifikásnak, aki nem hajtott be adót és nem szart a kútba.

   Hanem akik messziről figyeltek. A távolság, meg a mennyiség nagy ellensége az apró részletekre bazírozó ördögnek. Messziről ugyanis a hegy hegynek látszik, a kútkarima meg úgy tűnik, mintha maga a kút lenne. Ráadásul már közelről nézve sincs sok értelme mentegetni a mentegethetetlent, mert a kút megtelt és túlcsordult, így tulajdonképpen a kávája egyé vált a mélyével.

   Mondta is erre Orbán, a fifikás, hogy irigylik az ő hűs artézi vizének leheletét a hanyatló nyugat tarkóján, ezért mondanak minden csúnyát a drogos firkászok, akiket ő tisztel, majd hirtelen egy színeset ásított a kútba. Nem okádott ő bele, hanem ásított, de a fránya lemenő nyugati nap fénytörésében az bizony hányásnak tűnt.

   Mondta is a hercegeknek, báróknak, hogy meg kell mutatni az ő mélységesen tiszta forrású kútjának üdeségét, úgyhogy igyanak, mosakodjanak, demonstrálva a vízminőséget, mint ahogy a balatoni miniszterek szokták a szezonnyitón. Azok meg nagyokat merítettek az orbáni ürülékből és demonstráltak nagyon, mert kellet a pénz, meg az is elterjedt, hogy a kútban végzi az, aki nem elég lelkes. Magát meg még sem akarta senki felhörpinteni.

   Jött aztán az Újvilág embere, aki nagyon kényes a kútba szarásra, mert olyan helyről küldték, ahol nagyon sokan szarnak kútba, ezért aztán a közösség kifejezetten háklis az efféle mesterkedésekre. Mondta, hogy úgy látja, itt ez nem véletlen, nem bosszú, hanem nemzeti sport. A sportkör elnöke, meg Orbán, a fifikás. Erre már az ötéves angyalarcú kisgyerekek is elkezdek kiabálni, hogy a háromszor kétharmadszor választott sporttárs mintha meztelen tetszene lenni. Az meg annyira beakadt az ürülékgyártásba, hogy azzal védekezett, hogy ő nem meztelen, hanem szaros. Erre már többen felkapták a fejüket. Akkor meg a kardozós kancellár azt tanácsolta, hogy kérje ki magának, hogy dehogyis szaros, csak le van hányva. Erre még nagyobb lett a ribillió. És így tovább.

   Most meg minden bűzlik. Csupa fos az egész pöcegödör, meg a környéke, a Kárpátok ezüstvizű kútjának illatát messzire hordja a szél, ami ugyan keletről fúj, de nyugatra viszi a szagot. Hogy mi lesz a vége? Zuhany.

Na, dőljünk hátra.

      Az ellenzék katasztrofális állapotban van.  Mind szellemileg, mind fizikailag. Mivel egy idióta hülyeségei nagyobb hahotát váltanak ki, mint a leépülés ténye és oka, nem csoda, hogy azon röhög mindenki, hogy a kanalat az orrába dugja, meg, hogy még több minisztériumot akar vidékre, meg, hogy kegyelemkenyeréből banditákat üdültet Brüsszelben. Szokás az ellenzék állapotáért magát az ellenzéket felelőssé tenni, pedig ez alighanem igazságtalan. Az ellenzék elbutult nyáladzásáért egyértelműen az Orbán-rendszert terheli a felelősség, még akkor is, ha ezen jót röhögnek most néhányan.

   Merthogy a kormány és az ellenzék létezésének a parlamentáris demokrácia a táptalaja.  Ha nincs demokrácia, akkor nincs ellenzék és nincs kormány se.  Ma Magyarországnak nincs felelős kormánya és nincs felelős ellenzéke sem. Ha nem működik a parlamentarizmus, akkor az ellenzék hőbörgők, balhésok, depisek, sértettek, revansisták gyűjtőhelye lesz, néhány Don Quijote alkatú igazságkeresővel kiegészítve. No, meg korrupt megélhetési politikusok, óvatos duhajok, „mit miért nem lehet” megmondó emberek sokaságával megspékelve. Ők a magyar ellenzék. Ha nincs demokratikus politikai váltógazdaság, akkor nincs ellenzék, csak ellenállás.

   Gondoljunk csak Putyin ellenzékére, vagy akár Kádár ellenzékére, amit nem illő rendesen, őszintén kutatni, mert a Demokratikus Ellenzék néhány képviselője, talán a többségük, jelentős politikai szerephez jutott a rendszerváltás éveiben. Nimbusz rombolóan hatott volna, ha kiderül, hogy az ellenállók baba-maroknyi csoportja tulajdonképpen súlytalan játszótársa volt a valójában röhejes államvédelemnek. Kádár ellenzéke egyáltalán nem volt számos, de még számottevő sem. Ez nem az ellenzék hibája, hanem a rendszer ellenzék-ellenességéből következett. A zsarnokság nem az ellenzék miatt büszke magára – arról a demokrácia szól –, hanem éppen annak hiányára, a nagy összefogásra (NER). A demokratikus viszonyok fokmérője az ellenzék milyensége, az alternatívák létezése.

 Az a demokrata, aki fél

 Soha nem értettem Bibó sokat idézet mondatát, hogy „Demokratának lenni annyi, mint nem félni” Ez így nyilvánvaló badarság. Miért kellene bátornak lennie egy demokratának? Miért nem kellene félni egy félelmetes sztori közepén? Az eredeti, teljes idézet persze teljesen mást jelent „Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvéstől, az ellenség gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, melyek azáltal válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük.”

  Azaz Bibó nem az ellenzékről szólt, hanem éppen hogy a hatalmon lévőkről! A hatalmon lévő demokrata nem fél a hatalomvesztés lehetőségétől. Hát persze, hogy Orbán erőszakosságát a félelem mozgatja. Naná, hogy nem demokrata.

Tévhit, hogy a választás demokratikus volt

   Nem, nem volt demokratikus. Téves azt hinni, hogy a demokratikus választás azt jelenti, hogy bárki elmehet szavazni és titkosan arra adja le a voksát, akire szeretné. Ezt még a Kádár rendszerben is meg lehetett tenni, mégsem hívjuk demokráciának.  Bárki a fülke magányában rajzolhatott volna Kis Vukot, Kiváló Áruk Fóruma logót, vagy fityiszt a szavazólapra. Persze a valóság az, hogy szinte nem volt érvénytelen szavazat. Még a Hazafias Népfront jelelőgyűlései is nyilvánosak voltak. 89-ben csak úgy sikerült megakadályozni, hogy TGM-éket jelöljék, hogy az MSZMP aktivisták úgy megtöltötték a rendezvény előtt a termet, hogy oda már senkit nem engedtek be. Ám az ezt megelőző évtizedekben senki meg sem kísérelt oda bejutni. Kádár joggal mondhatta, hogy Magyarországon demokrácia van. Nem, nem volt az. Az ilyen rendszereket, mint Orbáné is, kvázi demokráciáknak, „olyanmintha” demokráciáknak hívják.

   Ahhoz, hogy választani lehessen a választóknak információra, szabadságra és biztos egzisztenciára van szükségük. Az információt a független sajtóból, a közszolgálati médiumokból kaphatják meg, illetve a kampány során a pártok kampánykiadványaiból. Ahhoz, hogy ezek az információk, azaz a döntésünk alapjai megbízhatóak legyenek, szükség van sokoldalú, színvonalas tájékoztatásra. Szükség van pártatlan közszolgálati hírforrásokra, szeriőz lapokra, pártatlan agytrösztökre stb.

   Ahhoz, hogy a politikai kampány ne legyen féloldalas, szükséges a pártok propagandaköltségeit kordában tartani. Wermer András örök szavai, hogy „…ugyanazok az eszközök állnak rendelkezésünkre egy politikus eladásához, mint egy mosópor értékesítéséhez.” teljesen világosan kijelölik a választás eredményét: ha az egyik oldalon a reklámköltés nagyságrendekkel több lehet, mint a riválisnál, akkor a pénzzel teli győz. A reklámnyomás társadalmi elvárássá alakul.

   Sem a sajtó nem volt szabad (tévhit, hogy azért, mert léteznek elérhető ellenzéki orgánumok az a sajtó szabadságát jelenti) sem a kampányköltés nem volt szabályozott. De szép példa, hogy az egyik városi tv vezetője az ellenzék jelöltjének nem engedte meg, hogy kritikusan beszéljen a Fidesz politikájáról. Az volt érve, hogy csak a saját programját mondhatja el, azért hívták, azért biztosítottak (sic!) neki műsoridőt, ezért aztán kritikát nem fogalmazhat meg, mert a választókat nem az érdekli.

  Az egzisztenciális függőségi viszonyok (közmunkások, közalkalmazottak, köztisztviselők, új állampolgárok) leértek a legutolsó emberig. Volt olyan bölcsődei dada(!), aki nem merte az ellenzék színeiben induló barátjának aláírni az ajánlóívet, mert feltételezte, hogy azokat Orbánék átolvassák, gépre viszik.

 Nyomásra keményedik, de a rohadásra jól reagál

  Összefoglalva: Magyarország ma nem szabad, demokratikus jogállam. Ellenzéke a jogállam roncsaiból összetákolt szedett-vedett kompánia. Az ellenállás az utcán, a kocsmákban, a családokban, az Interneten folyik.

   Aki az ellenzék hatékony megszerveződésére vár, hogy legyen alternatívája végre kire szavazni, az nem tesz egyebet, mint elfogadja Orbán játékszabályait. Mintha 1974-ben valaki azt mondta volna, hogy majd leváltjuk Kádárt, ha lesz végre igazi ellenzék. Vagy a szövetségesek megálltak volna a német határon, hogy addig ne tegyünk semmit Hitler ellen, amíg nincs ellenzéki alternatíva a leváltására.

Orbán rendszerét nem leváltani kell, hanem szétzúzni. És soha nem engedni újra felépülni. (Persze a „soha” az úgy tűnik ezen a tájon cca. két emberöltő.) Nyomásra keményedik, de a rohadásra jól reagál.

Na, dőljünk hátra.

 
   Már úgy nézett ki, hogy ez soha nem jön össze. Hogy nem lesz a baloldalon semmiféle szélsőség, ami megtámasztaná, és középen tartaná a nyugatos baloldalt. Ha ugyanis nincs ezen a lejtős, síkos terepen semmilyen akadály, akkor, akit balra löknek, az egyből a szélen találja magát Rákosival, Sztálinnal és a letépett körmökkel egy gyékényen. Így sikerült Orbánnak magát annak ellenére középre pozícionálnia, hogy még a Szíriuszról láthatóan is szélsőjobbos, populista rezsimet melenget az ország keblén. Csakhogy tőle jobbra valóban van egy virtigli fasiszta banda, méghozzá a saját kreálmánya, hiszen Vona Orbán polgári körös kiküldetési rendelvényére szervezte szarkupacba a szkinhedeket meg a B-közepet. Ha ők nem tornyosulnának a hülyeség egyenesének végén, akkor bizony csak Orbán meg a Fidesz árválkodna ott Széles, Grespik, meg az érpataki hülye társaságában. Mivel eddig nem volt ilyen gátja a baloldalnak, ezért akire Orbán rámutatott, hogy balos, arról mindenki tudhatta, maffiabalos, szemkilövető, országrarontó, buzi-, zsidó- és cigánybarát.

   Eddig a túlképzett anarchisták, punkok, kommunisták az MSZP-t, a DK-t, és Együtt-PM-et próbálták, hol holdudvarként, hol belső lelkiismeretként ráncigálni a baloldal szélére. Merthogy ezek a pártok minden ízükben inkább nyugatos középpártok, polgári értékrenddel, gyerekszobával, liberális alapvetésekkel. Élharcosai a kapitalizmusnak. A szélsőbalos erős emberek meg állandóan „baloldali válaszokat” követeltek a gátlástalanul populista Fideszes bornírtságokra. Ismerős a helyzet.

Elpusztulhat-e kétszer is az SZDSZ?

   Sommásan, a Rendszerváltáskor, ami jó, az az SZDSZ miatt, ami rossz, az az SZDSZ ellenében történt. Sokan állítják, hogy a Szabaddemokraták elhülyülését nem a kezdetektől meglévő liberális-szetás (kapitalista-balos) ellentét okozta, azonban ez nem így van. Okos és baráti viszonyt ápoló kiválóságok alkották az SZDSZ alapító gárdáját. Amikor világossá vált, hogy a politikában a „nép jólétére” törekvés két útja között állandóan választani kell, hogy t.i. az állam vagy hagyja boldogulni az embereket, vagy inkább boldogítani akarja őket, akkor az így kialakult viták miatt és elöl, az SZDSZ alapítói elkezdtek elszivárogni a pártból. Helyüket a „nézzünk inkább magunkba” önmarcangoló jellegű fodoristák, illetve a carpediem-dolcevita típusú kókisták töltötték fel. Ugyanezen két archetípus aktivizálódása érhető tetten az elmúl évek MSZP-s változásaiban is, amikor a megfáradt alapítók inkább bedobták a gyeplőt. Az LMP is lejátszotta a meccset, ott pártszakadáshoz vezetett. Az Együtt, meg meg sem érte igazából ezt a konfliktust, mert a béranya idejekorán elvetélt.

   Szóval úgy tűnik egyedül Gyurcsánynak sikerült, pedig biztos, hogy nem akarta, nem így akarta, csak egyszerűen következett abból a politikából, amit jó ideje következetesen folytat. Az ultrabalos barátai, támogatói nem belső ellenzékbe vonulva, szét publicisztálva esnek neki, hanem nyíltan kiválnak a DK-ból és elfoglalják hídfőállásaikat a balszélen, ezzel mintegy középre tolva a DK-t. Hatalmas esély ez Gyurcsánynak, Kunhalminak, hogy a modern európai Magyarországot képviselő pártjaikat ne lehessen odalökni a balszélre.

Az LMP utolsó esélye

   A szélsőbal meg remélhetően megerősödik. Nagy szükség lenne rá, már csak az egyensúly végett is, hogy az anarchista lurkók megkergessenek néhány bőrfejű nácit, mint ahogy az a sikeres demokráciákban szokás. Az, hogy a szélsőbal megerősödésében Schiffernek milyen szerepe lesz még nem tudni. Az LMP elnöke két kérdést hagy állandóan nyitva: Nem lehet eldönteni, hogy csak nem olyan aljas, mint amilyen buta, vagy éppen nem olyan buta, mint amilyen aljas. Az a hülye gondolat, hogy ő majd a baloldal Orbánja lesz (nyilván rendesebben, tisztességesebben, mint ahogy tényleg rendesebb, tisztességesebb is) onnan jött, hogy Orbán 94-ben azt vette észre, hogy a jobboldal romokban hever és szabad a pálya. Schiffer azt hitte, hogy analógiával áll szemben. Vadul álbaloldalazni kezdett, sejtetvén, hogy ő az igazi baloldal, neki jár a váltópárti státusz. Csakhogy a baloldalon nem vákuum van, hanem törmelék túltengés. Oda egy Shulzot sem lehetne már letenni. Viszont egy öko-anarchista pártnak a szélsőbalon komoly szerepe lehetne.

A cigánybűnözésről

  Hogy a bili a „cigánybűnözésen” borult ki, mert az egyik rendőri vezető, aki most éppen jelölt egy városban, amely rendőrért kiált korábban azt találta mondani, hogy bizonyos bűncselekmények esetén az elkövetők jellemzően romák, bizonyára casus belli. Azonban nem árt néha kihúzni a méltatlankodóknak a fejüket onnan ahol tartani szokták:

• A rasszjegyek használata profilírozásra komoly aggályokat vet fel világszerte. A rendőrség általában azzal védekezik, hogy a bűnelkövetők nyilvántartásba vételénél beazonosításra alkalmas adatokat kell használni. Az, hogy valaki szőke, barna, kékszemű, nő, vagy férfi ugyanolyan jegy, mint az, hogy kínai, arab, cigány, fehér, fekete. Ezt az álláspontot az állam tiszteletben tartja, mert nagyobb érdek fűződik a bűn üldözéséhez, mint a bűnelkövető azonosításra alkalmas jegyeinek tiszteletben tartásához. Képzeljük el, ha már a rasszjegyeit, a nemét, a magasságát, a szemszínét sem szabad majd lejegyezni egy bűnözőnek, akkor egy körözés úgy nézne ki, hogy: keresünk egy humanoidot, pénzt kap a nyomravezető! A „vállalhatatlan” ember rendőrként nyilatkozott, Eörsi Mátyás, meg statisztikai adatokról beszélt, hogy ilyen adatok léteznek, kutathatók és szociológia következtetések levonására alkalmasak. Nem Cesare Lombroso tanait hangoztatták, mint ahogy azt az aggodalmaskodók hallani szerették volna.

• Az eufemizmusok semmit nem oldanak meg, főleg társadalmi problémákat nem. Nem attól nem lesz valaki rasszista, hogy álságos kifejezéseket használ, vagy komilfó módon kommunikál, hanem azért, mert belső indíttatásból undorodik az ilyesmitől. Mi még négereket láttunk a tévében, aztán feketéket a moziban, majd színes bőrűekről  hallottunk a hírekben, aztán afrikai-amerikaiak lettek mára, de a rasszista bűnözők még mindig büdös niggerekre vadásznak a mélydélen. Minden a szavakkal kezdődik, de ha a szavak jelentését eltérítjük és elkezdünk teátrálisan mást mondani helyettük, vagy mást érteni alattuk, akkor csak a megértést nehezítjük. Nem attól lesz demokrata a náci, hogy romát mond cigány, füstös, cigó, kisebbségi, etnikum, dzsipszi, dzsipó, brazil, svéd, norvég, bantu, római, keoma, indián, dakota, irokéz, feketelábú, sárgalábú, komancs, piréz, cipi, roméró, dakesz, kokeró, korvald, testvér, mokka, bokszos, csoki, kétszersült, bagarol, rézbőrű, mozdonyszőke, füstifecske, negro, feketeretek, széntabletta, genetikailag szoláriumozott, nem idén barnult, piritott magyar, romacseszkij, kolompár, indiai turista, meszkaléró, családi vállalkozásban garázdálkodó, becsületes aljanép helyett. Attól lesz demokrata, ha nem is akar így beszélni más emberekről, mert a közösség nem jókat röhög ezen, hanem csendben elsomfordál, mint egy lapos fing hatására. 

   Szóval tessék nekem megmondani, hogy hogy a fenébe kell arra a társadalmunkat mélyen érintő statisztikai adatra hivatkozni illedelmesen egy magamfajta nem rasszista bumburnyáknak, hogy bizonyos bűncselekmény típusoknál az elkövetők rasszjegyei azok cigány származására engednek következtetni. Minden választ elfogadok, csak azt nem, hogy sehogy!

Na, dőljünk hátra!

   Orosz források kiszivárogtatták a harmadik Orbán-kormány megalakulásának titkait. Információnk szerint az MTI és az MTVA tudósítóit is csak a ruhatárig engedték be, ott baráti beszélgetésen elmondták nekik, hogy ők a szakma krémje, úgyhogy bizonyára megértik, hogy a kormányalakítás titkos, arról tudósítani árulással érne fel. Havasi Bertalan ez után szendviccsel kínálta a közmédia képviselőit és kérte, hogy ne távozzanak azonnal, mert az felesleges feltűnést keltene, hanem lakmározzanak, már csak a látszat kedvéért is. 

   Az alakuló ülés baráti hangnemben zajlott. Orbán egy boríték kíséretében átadta a megbízóleveleket és megjegyezte, hogy a borítékban nem pénz van, hanem hűség, és a biztonság kedvéért magánál is tart egy példányt belőle, ha esetleg a kinevezett elveszítené azt. Néhányan később a toalett-kamerák tanúsága szerint kibontották a borítékot és igen idegesen, remegő kézzel zárták vissza. Seszták miniszter a rossz minőségű felvételen azonban jól hallhatóan azt dünnyögi, hogy „..ezt meg honnan a faszomból tudta meg…” Az is tisztán látszik, hogy Rogán Antal Lázár János, míg Lázár, Rogán borítékját kapta meg.

   Orbán érkezésére mindenki felállt és állva is maradt a ceremónia végéig, mert Lázár János elfelejtett „ül!”-t vezényelni. Orbán kifejtette, hogy tovább folytatják a „fél-ázsiai szerzet” hadműveletet, azaz továbbra is büntetni fognak 2002-ért, 2006-ért, 94-ért és azért, mert nem tisztelik őket.

   A budapestiek megkapták Tarlóst, de még mindig nem volt nekik elég, a kultúrában L. Simon puhapöccsel próbált erőszakoskodni, naná, hogy neki fájt jobban, de most Hoppál karnagy a pálcájával elhúzza a móresüket –  révedt a távolba a miniszterelnök. Most üssük le őket még az elején, mert ha földre kerülnek könnyebb lesz rugdosni – adta a magyarázatot Kövér. Orbán még hozzá tette, hogy ne aggódjanak, mert az oszi öregasszony a markában van, hiszen ott pitiznek neki minden nap, hogy a Néppárt többsége meglegyen az EU-ban. Az EU szó hallatán megvető kuncogás hallatszott Navracsics felől, akinek – moszkvai forrásaink szerint – feladata lesz a kémkovács munkájának átvétele, bomlasztani, bomlasztani és tiszteletet követelni, hogy a „farvíz” hadművelet sikeres legyen.

   Orbán egyetlen egyszer emelte mindössze fel a hangját, amikor kifakadt, hogy ő csak egy kis tiszteletet és feltétel nélküli hűséget kér.

– Olyan nehéz megérteni, hogy engem tisztelni kell? Aki hűséges, az mehet vadászni, lehet táguló lakása, megkapja a TV2-őt, az Origót, meg a tököm tudja mit, de ha valaki olyan faszfej, mint az a málészájú Illés, aki beszólt Paksnak, az mehet a picsába. Márpedig nálam a picsa, az tényleg picsa, nem úgy, mint a szociknál. Értve vagyok? – tette hozzá egy kicsit enyhébben.