Kézre eső gondolat lett szapulni a magyarországi ellenzéket. Az értelmiség hüledezik, hogy ezek mennyire bénák, de még a hírhedt fotóköpködő, viccmesélő kormánypárti komikus is abban látja az orbáni lószaladást, hogy hja, kérem, ilyen ellenzék mellett ez bizony törvényszerű.
Az ellenzék pedig csakugyan könnyű, erről kár lenne vitát nyitni. Csakhogy. Az ellenzékiség demokratikus műfaj, ha úgy tetszik a demokrácia fokmérője az ellenzék milyensége. Vigyázat, nem fordítva, mint ahogy manapság szajkózzák, nem az ellenzék silányságától lesz a demokrácia hitvány! Ha minőségi a demokrácia, akkor minőségi ellenzéke adatik. Ez egyszerűen azért van így, mert a többség határozza meg a kisebbség kereteit, erőforrásait. Egyszerűen szólva, ahol a demokrácia csak kvázi demokrácia, ott az ellenzék is csak kvázi ellenzék. Az kisebbség állapotáért a többség a felelős.
Nem jegyzett fel a történelem olyan zsarnokságot, amelynek számottevő ellenzéke lett volna. Gondoljunk csak Sztálin, Ceaușescu, vagy akár Kádár ellenzékére. Ezek a rezsimek demokratikusnak mondták magukat. Általános, titkos választójoggal választották a zsarnokot, csaknem 100%-os többséggel. A vezér előszeretettel hivatkozott a mindent felülíró támogatására és a „másként gondolkodókkal” való különleges bánásmódra. A zsarolástól, a megfélemlítésen át a korrupción keresztül minden eszközzel „kezelték” a változást akarókat, aminek az lett a vége, hogy tönkrement egzisztenciák és kollaboráns gerinctelenek alkották a komolyan nem vehető alternatívát. Senki nem szavazott volna egy nyomdagépet rejtegető tébolyultra.
Naná, hogy nincs alternatíva
Amikor Magyarországon az ellenzék tehetetlenségéről, ostobaságáról, inkompetenciájáról, kicsinyességéről stb. folyik a diskurzus, akkor senki nem veszi figyelembe, hogy valójában az orbáni kvázi demokrácia ellenzéknélküliségének a tünetegyüttesét látja. Ennek az a banális oka, hogy zsarnokságban nem szőnek terveket a hatalom átvételére, mert az de facto illegális, hiszen a többség akarata ellen irányul, arra pedig úgymond jogos megtorlás a válasz. Nem véletlenül hangzik el Fideszesek szájából az aduász minden kritikára: „Az fáj nekik, hogy most mi jöttünk.” Még a civilek is, akik demokráciaépítő programokat támogatnak számíthatnak rendőrségi attakra, adóellenőrzésre stb. Ellenzéki aktivisták és családtagjaik nem kaphatnak állásokat, legyen szó akár óvónői, vagy dadus posztról, de a közmunkát is lojalitás alapján osztják. Ezen a talajon nem sarjadhat alternatíva, csak düh és elkeseredettség.
Nincsenek szellemi műhelyek, forgatókönyvek, kiművelt politikusok, tanácsadók. Igazából egyik oldalon sincsenek, de míg a hatalom arroganciával és kommunikációval pótolja/leplezi ezt a hiányosságát, az ellenzék hűlt helye naponta közszemlére tétetik, mutatván Orbán alternatívanélküliségét.
Nincs ellenzék, ellenállás van
A menekültváltság során Orbánt a keleti fényben nézők erős embernek látják, a nyugati fénytörésben azonban erőszakosnak és aljasnak látszik. Alighanem ezt gondolják azon nyugati vállveregetői is, akik egyébként szeretnek vérebet tartani házőrzőnek, és ha széttép egy kerítésen átmászó éhenkórászt, akkor dicsérik, de a házba soha nem engednék be. Most éppen a keresztény világ megmentőjeként ünneplik hívei, ám úgy látszik, hogy az elismerést a keresztény világban nem tudta kikövetelni. Diadalmenetben masírozik a sallerért. Az ENSZ főtitkára egyenesen iszonyatosnak nevezte tetteit.
Ha nincs ellenzék, akkor ellenállás van. Az ellenzékiség alapja a demokratikus politikai váltógazdaság. Az ellenállás alapja az elégedetlenség, az elégedetlenség alapja a bizonytalanság, a vesztenivalóval rendelkezők elkeseredettsége. Mivel Orbán éppen a napokban teremti meg sziget Magyarországot (minden szomszédunk – aki felé nem mi zártuk le – zárja a határait), ennek nem csak politikai, hanem gazdasági következményei is lesznek. Egyre hangosabb a követelés a nyugati sajtóban (amely Orbán Viktor szíves közlése szerint nem szabad), hogy ne etessenek fenevadat. Ha elapadnak a források, akkor a hordában vadászó társadalmi agresszorok egymást nézik majd prédának. Vannak már jelei. Ez nyilván káoszhoz vezet, majd bele a szakadékba.
Nem érdemes a Parlamentben ülő kvázi ellenzéktől várni megoldást, mert parlamentáris keretek híján eszköztelenek, kontraszelektáltságuk okán alkalmatlanok. A zsarnoknak meg nem természete odaállni az emberek elé és azt mondani, oh pardon, zsarnok voltam, szakadékba vittem az országot, de most jöjjön a demokratikus választás, juhéj! Hatalmi erózió és szervezetlen dühödt ellenállás tűnik a legvalószínűbb jövőnek. Az sem kizárt, hogy egy rövid ideig valami újfasiszta galeri ragadja majd magához a hatalmat, mint ahogy az lenni szokott. A vége újjáépítés. Addig, persze, ha lesz vezére az ellenállásnak, az bizonyára felszólítja majd az ellenzéki pártokat, hogy jöjjenek ki a parlamenti bábszínházból. Talán lesz, aki kijön. Ne bántsuk az ellenzéket, mert csak annyi a bűne, hogy lehetne egy kicsit okosabban lényegtelen.
Na, dőljünk hátra.